Egy személyautó motorterében keletkezettt tűz Törökbálinton, a Régivasútsor utcában. A helyszínre a törökbálinti hivatásos tűzoltók érkeztek, akik áramtalanították a járművet és egy vízsugárral eloltották a lángokat, majd visszahűtötték a felforrósodott alkatrészeket - tudatta a Katasztrófavédelem.
Author: info@erdmost.hu
Ez a fejlemény 4 éves főigazgató pályafutásom egyik legnagyobb pillanata, írja posztjában az intézmény vezetője, Bárány Zsolt.
A szervezők szerint már az első nap több ezren látogattak ki a város főterére, ahol szombaton és vasárnap is folytatódik az Érdi Piknik.
Egykor világszenzáció volt, hogy ősember leleteket találtak Rudabányán. Az azóta is zajló feltárásról olvashatunk abban a könyvben, amit minap a szerző mutatott be Érden.
A politikus a DK eddigi fővárosi képviselőjének, frakcióvezetőjének és főpolgármester-helyettesének, Gy. Németh Erzsébetnek a helyét veszi át.
Pénteken délután kezdetét vette az Érdi Piknik. Színes programok, koncertek, finom ételek és italok várják a szórakoznivágyókat egészen vasárnap estig.
Országszerte ballagtak ma el a diákok és több száz tanuló mondott búcsút Érden is a középiskolás éveknek. A legnagyobb izgalom talán a Marianumban volt, hiszen most ballagott el az első középiskolás évfolyam.
A cseh Kolín lett Érd új testvérvárosa, az erről szóló megállapodást pénteken Érden, a Polgárok Házában írta alá a két város polgármestere.Csőzik László gyümölcsöző testvérvárosi kapcsolatot remél, mely nem csak arról szól majd, hogy a polgármesterek elutaznak egymáshoz.
Az Útinform tájékoztatása szerint baleset történt az M1-M7-es autópálya közös szakaszán, Budaörs közelében. A 12-es km-nél a belső sávot lezárták, jelentős torlódás okozva. Aki teheti, a fővárost elhagyva az 1-es vagy a 7-es főút felé kerülhet.
Május 2-án, hétfőn kaszálnak, füvet nyírnak, locsolnak, zöldhulladékot szednek össze, utakat javítanak és járdákat állítanak helyre az ÉKFI munkatársai Érd különböző helyszínein.