Megnyílik végre az érdi városliget, még ha egyelőre több gondot jelent is a városnak, mint örömet. Lehet itt majd sétálni, piknikezni, játszóterezni, sportolni, bringázni, de egyelőre nem épül se rendezvényház, se csónakház, se kávézó. Utánajártunk, mit vehet birtokba a város népe október 20-a után.
Author: info@erdmost.hu
Már lehet pályázni a Kovács István Alapítvány támogatási programjába az érdi középiskolásoknak.
Karácsonyi gálaműsort rendezett a Masters Akrobatikus rock and roll Sportegyesület az Érd Arénaban. A rendezvényen közel 400 gyerek mutatta be az idei évben elsajátított koreográfiáját.
A Kékestetőn, Galyatetőn illetve a Nagy-Hideg-hegyen már beköszöntött az idei szezon első havazása.
Az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatban a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) adóbürokrácia csökkentésére tett javaslatai szerepelnek.
Mint ahogy arról már korábban hírt adtunk, az Érdi Bolyai János Általános Iskolában tartanak városunkban egyedül boldogságórákat, ahol a decemberi témakörhöz, a boldogító jócselekedetekhez kapcsolódóan most rászoruló és beteg gyermekek számára gyűjtöttek könyvadományokat.
Tizenheten gyűltek össze az Érdi VSE sporttelepén a IX. Minaret kupa nyílt rapid sakkversenyre.
A Csuka Zoltán Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára online játékot indított gyerekeknek.
Mint közösségi oldalán tudatta, az Érdi Sport Kft., hogy a Köfém SC-vel (Alba Fehérvár KC) és a Magyar Kézilabda Szövetséggel történő egyeztetése után az október 22-én, 18.30-ra kiírt mérkőzést is későbbi időpontban rendezik.
Kedves Szülők, itt a lehetőség! Újabb kezdő úszócsoportok indulnak Érden, a Gárdonyi Tanuszodában!