A korábbi szennyezés helyszínén, a Tebe sori csapadékelvezető csatorna torkolatánál találtak újabb jelentős mennyiségű olajszennyezést, aminek eltávolítását a legmagasabb, harmadik fokú kárelhárítási készültség elrendelése mellett azonnal megkezdték, hogy ne jusson ki a szennyeződés az élővízbe,
Author: info@erdmost.hu
Hiába játszott mezőnyfölényben, az Érdi VSE-nek kellett küzdenie az egyenlítésért a Pénzügyőr SE vendégeként az NB III Nyugati csoportjának 25. fordulójában.
Érd adott otthont vasárnap a Pest Megyei Rendőr- és Tűzoltónapnak, amit 4. alkalommal rendezett meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az elmúlt 24 órában 17.390 tesztet végeztek, 2971 fertőzöttet regisztráltak és elhunyt 108 koronavírusos beteg. Velük együtt 2020-ban összesen 9537-en haltak meg itthon a járványban - az operatív törzs által közölt adatok alapján.
A járvánnyal, a karanténnal, az életünk teljes lelassításával olyan újszerű helyzetben találtuk magunkat idén, amire nem voltak fogalmaink, elnevezéseink, tehát ki kellett találni, meg kellett alkotni azokat. Ezzel indokolják a nyelvészek, hogy csak a karantén alatt 400 új magyar szó született.
A tavalyi évi sikerre való tekintettel idén már 1548 diák jelentkezett az Érdi Ifjúsági Önkormányzat és az Érd Aréna által közösen meghirdetett úszóbérlet akcióra, aminek a lényege, hogy kilenc hónapon át minden iskolából kisorsolnak egy-egy diákot, aki kísérőjével 10 alkalmas úszóbérletet kap.
Váratlanul, tragikus hirtelenséggel április 14-én elhunyt Sz. Varga Ágnes (1959) Munkácsy-díjas grafikus- és festőművész. Szentendrei alkotóként jegyezték, de ezer szállal kötődött Érdhez: alapító tagja volt az Érdi Művésztelepnek, s szeretett barátja az itt élő alkotóknak, akiket fájdalmasan érintett elvesztése.
A Szikra Tehetséggondozó Egyesület 2020-ban elnyerte a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány szakmai elismerését kifejező védjegyet. Az egyesület alapítójával és vezetőjével, Zádori Henriettával az alapítvány munkatársai készítettek interjút.
A Pataki cukrászda alapítója hazánkban és nemzetközileg is elismert szaktekintély volt. Elismerését fia, Pataki Ádám vehette át. Az ÉrdMédiacentrum Érd büszkeségeivel kíván boldog új esztendőt minden érdi lakosnak!
Már tizenévesen tudta mit akar: rocky-zni, egyesületet alapítani és világbajnokokat kinevelni. Ezek közül pedig mindent ki is pipálhat eddig, pedig még szemtelenül fiatal. Hozzá és férjéhez fűződik a Masters SE, az az akrobatikus rock and roll sportegyesület, ami sorra nyeri a hazai és nemzetközi bajnokságokat párosban és formációkban is. Annak idején férjével, Sárdi Adriánnal is a rocky hozta össze, akivel szintén bezsebelhették a legfontosabb kupákat. Most már az utánpótlás- és saját gyermekük, Balázs nevelésén dolgoznak. Sárdi Anita Flórával beszélgettünk.