Author: info@erdmost.hu

Vannak szülők, akik, ha adnak is szeretetet, az csak fáj. Mert bántanak. Vagy szóval vagy tettel. Egy statisztika szerint Magyarországon évente 20.000 gyermek él át valamilyen bántalmazást, de a számok magasabbak lehetnek, hiszen sok eset rejtett marad. Pedig az így kapott sebek a gyermeket élete végéig elkísérik. A mérgező szülőkről és a gyerekeikről beszélgettünk Mirk Zsófia pszichológus, coach, mediátorral az Érd FM 101.3 "Köztünk marad" című műsorában.
A Kötelék - Érd térségi közösség a családokért ingyenes, online szülésfelkészítő tanfolyamán minden kérdésre választ kaphatnak a kismamák, apák, nagymamák az anyatejes táplálással kapcsolatban Juhászné dr. Kun Judit, orvos, IBCLC laktációs szaktanácsadótól kedden 17 órától a virtuális térben.
Egy baráti sörözés alkalmával mondta az akkor ifjú és még nem doktor Kukovics Sándor, hogy ő bárányokkal akar majd foglalkozni, arra azonban már nem emlékszik, hogy honnan jött az ötlet. Majd fél évszázaddal később a városi közgyűlés Érdi Tudományos Díjjal ismerte el az agrármérnök munkásságát, akinek a Gödöllői Agrártudományi Egyetemtől a herceghalmi Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézeten át a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezetig vezetett az útja, amelynek ügyvezető igazgatója.