Az Érdi Járási Ügyészség fiatalkorú vádlott ellen emelt vádat az Érdi Járásbíróságon 2019. április végén. A vádirati tényállás szerint a 13 és fél éves vádlott 2018. november 6-án a délutáni órákban észlelte azt, hogy a mozgásában korlátozott, süket, kerekes székkel közlekedő sértett a vásárlás után a pénzét a nyakába akasztott táskájába visszatette. A vádlott kerékpárral követte a sértettet, majd amikor a sértett mellé ért, és a kerekes székkel együtt felborította a sértettet, majd a sértett nyakába akasztott táskát a sértett nyakából kitépte oly módon, hogy a táska pántja elszakadt. Ezt követően a vádlott a következő sarokig eltekert, a táskából kivette a sértett 38.000.- Ft-ot tartalmazó pénztárcáját és a sértett gyógyszereit, majd visszatekert a sértett mellé, a táskáját visszadobta, a kerékpárról leszállt, és a kerékpárt megemelve a kerékpár hátsó kerekével ütlegelni kezdte a földön fekvő sértettet, majd távozott a helyszínről.
Author: info@erdmost.hu
Harcban kell maradnia az ÉRD-nek a bronzéremért, melyet az FTC-Rail Cargo Hungaria legyőzésével tehet meg a K&H női kézilabda liga 25. fordulójában, május 9-én, 19.15-től.
Jól kezdett és sokáig tartotta magát a jóval esélyesebb FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként az ötödik fordulóból pótolt bajnokin az ÉRD női kézilabda csapata. A szünet után viszont megtorpant Horváth Roland együttese, így a zöld-fehérek sima, 35-18-as győzelmet arattak.
Elég néhány személyes adat ahhoz, hogy célponttá váljunk. Ha valaki azt tapasztalja, hogy a telefonja váratlanul elveszíti a kapcsolatot a hálózattal, haladéktalanul értesítse erről a bankját és mobilszolgáltatóját, mert könnyen lehet, hogy SIM-csere típusú támadás áldozata lett.
Immár nyolc egységgel indult el a IX. BASE Bajnokságon az Érdi Torna Club akrobatikus torna szakosztálya, amely az év második pontszerző viadalán öt érmet szerzett.
Szakmai képzést tartott az Érdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója a járási jelzőrendszer tagjainak.
Exkluzív videóinterjút készített az Érdi TV Dr. Szakmány Tamás orvosprofesszorral, kinek neve az érdiek számára ismerősen csenghet. A Brit Birodalmi Lovagrenddel kitüntetett, jelenleg Walesben élő magyar aneszteziológus ugyanis az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója volt.
Az Európai Gyógyszerügynökség forgalmazásra ajánlotta az Európai Unióban a Moderna koronavírus-vakcináját. Az EU 80 millió dózis Moderna-vakcinát kötött le. A gyógyszeripari vállalat becslései szerint 2021 első negyedévében 15-25 millió adag vakcinát tud az USA-n kívül rendelkezésre bocsátani.
Nem temetni jöttünk, hanem Bíró András síremlékének felavatását ünnepelni – mondta Somfai István, a Poly–Art Alapítvány elnöke kedden az Ercsi úti temetőben. Bíró Andrást, a költőt, az írót, az újságírót, Érd város díszpolgárát T. Mészáros András polgármester méltatta.
A női kézilabda NB I ötödik fordulójából pótolt mérkőzésen lép pályára az Elek Gyula Arénában az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként az ÉRD női kézilabda csapata. Kövesse a mérkőzést folyamatosan frissülő élő közvetítésünkkel!