Nem bírt a DVSC-Schaefflerrel hazai pályán az ÉRD. Szabó Edina együttese ugyan jól kezdett, de az első percek után a DVSC átvette a vezetést, melyet a továbbiakban nem engedett ki kezei közül.
Author: info@erdmost.hu
Ahogy Ófalu lakói mondják: „jó szívre, lábra, gyomorra és főzésre”. Hogy mi ez? Az ártézi kút vize. Sokan és hosszú évek óta fogyasztják, naponta. Hogy mi a csodavíz titka? Ennek jártunk utána.
Ingyenes internetet kapnak az általános iskolák tanulói és pedagógusai is. A kormány tavaly novemberben tette ingyenessé a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatásokat a digitális munkarendre átállt középiskolai pedagógusok és tanulók számára a veszélyhelyzet idejére.
Nem pihentek vasárnap a Bolyai alsó tagozatos diákjainak szülei. Nem (csak) a leckét kérdezték ki porontyaiktól, hanem játékokat festettek fel az Alsó utcai épület udvarára. Adott volt minden: a jó idő, a betonfesték, saját kreativitásuk és lelkesedésük, na meg az iskola vezetésének támogatása.
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg múlt hét pénteken a Katyika meg Matyika Országos Mesemondó Versenyt, aminek idén először a Parkvárosi Közösségi Ház adott otthont. Itt telt tehát a múlt hét pénteki délután a mesék bűvkörében, igazi fonóhangulatban.
A Tisztítsuk meg Magyarországot! program támogatásával a hosszú hétvégén az Ága Boga Nagycsaládosok Egyesülete a Fundokliában, a Kolozsvári és Zólyomi utcákban takarít, ahonnét 180 köbméternyi szemetet szednek össze. A járványügyi intézkedéseket betartva, kis csoportokban dolgoznak.
Azt kérik a szakértők, hogy az ünnepi hétvégén is mindenki tartsa be a korlátozásokat és az óvintézkedéseket. Jó lenne például szombaton elkerülni a rohamot a piacokon és az élelmiszer-boltokban. Szabadba, a friss levegőre továbbra is ki lehet menni, nem tiltja semmi a kirándulást, sportolást.
Tizedik alkalommal rendezték meg az Élő Rózsafüzér Zarándoklatot Érd Körül (az ÉRZÉKet) szombaton délelőtt, amelyet a rossz idő ellenére ismét sokan jártak végig, esőkabátba bújva, gyerekekkel együtt.
T. Mészáros András polgármester, aki az Összefogás Egyesület elnöke is egyben, látogatást tett az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítványnál a Sárd utcában, ahol az állomás épületének fejlesztéséről tárgyalt Bántó Bélával, az alapítvány elnökével.
Március 15-e a nemzet ünnepe, és szomorú évfordulója annak, hogy egy éve változott meg hazánkban is az élet a pandémia miatt. Az idei évben sem lehet még közös ünnepet tartani, de a Barátság Kulturális Központ már készül a megemlékezésre.