Folytatódnak és szeptemberre be is fejeződnek az óvodai felújítások - jelentette be a XXI. Óvodai Szakmai Napok megnyitóján dr. Bács István alpolgármester, a Kincses óvodában. Elmondta azt is: a Pedagógus II. és a Mesterpedagógus fokozatot elérők után most a gyakorlattal még nem rendelkező óvónőket támogatja havi húszezer forinttal az önkormányzat.
Author: Ádám Katalin
A Darukezelő utcai klímabarát park kialakításával kapcsolatban várja a lakossági véleményeket, észrevételeket a város vezetése. Aki szívesen részt venne az együtt-gondolkodásban, a városvezetés munkáját segítheti egy internetes kérdőív kitöltésével.
Módosul a Helyi Építési Szabályzat; hulladék-újrahasznosító cég költözhet a Tolmács utcába; szabadidős és tudományos céllal hasznosítaná az önkormányzat a volt honvédségi bázist; két év múlva kiállítás nyílhat Érden a Duna-parton talált rendkívüli numizmatikai leletből - közgyűlési összefoglalónkat olvashatják.
Az érdi rendőröknek sikerült felszámolniuk az unokázós csalásokat Érden és környékén. T. Mészáros András polgármester elismerő oklevéllel és 100-100 ezer forint pénzjutalommal köszönte meg három érdi rendőr eredményes, átlagon felüli és áldozatos munkáját a közgyűlés február 28-ai ülésén.
Karsch Manfred Németországban született, 1972 óta él Érden, elsősorban alkalmazott grafikával és festészettel foglalkozik. 1974-ben kapcsolódott be a helyi képzőművészeti élet vérkeringésébe, számos kiállításon vett és vesz részt Magyarországon és külföldön. Az Érdi Galériában most nyílt tárlatára az elmúlt öt év alkotásaiból válogatott.
November 25-e a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Hatvan éve ezen napon ölték meg a Mirabal nővéreket, a Dominikai Köztársaság emberi jogi aktivistáit, Rafael Trujillo diktátor parancsára. Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársától megtudhattuk, hol kérhetnek segítséget az érintettek.
Megkezdődött a pedagógusok tesztelése az érdi iskolákban. Hétfőn a Bolyaiban negyvenhét mintából öt pozitív lett. Mivel minden érintett a felső tagozaton tanít, az intézményvezető kérte a tankerületet, hogy keddtől engedélyezzék a digitális oktatást az 5-8. évfolyamon.
Labdás osztályt indíthat a 2019/2020-as tanévben a Batthyány sportiskola, az ÉRD kézilabdacsapata és az Érdi VSE együttműködésével.
A statisztikák szerint egy osztályban a gyerekek 15-20 százaléka tehetségígéret, és ugyanennyien vannak azok, akik tanulási nehézséggel küzdenek. Az ő felzárkóztatásukra nagy figyelmet fordítanak – de mi lesz a tehetséges diákokkal?
Pénteken kezdődik és március 22-ig tart a XXI. Óvodai Szakmai Napok rendezvénysorozata, amelynek középpontjában ebben az évben a mese áll. A foglalkozások, előadások, bemutatók nemcsak az óvónőknek szólnak, hanem az érdeklődők számára is nyitottak, előzetes regisztráció mellett. Mutatjuk a programokat.