Farkas Ilona chi kung oktató bejárta az egész világot, a chi kung legnagyobb mestereitől tanult, és fejlesztette magát, hogy átadhassa ezt az ősi tudást, amelynek lényege, hogy megtanuljunk a saját energiánkkal gazdálkodni, dolgozni. Decemberben jelent meg könyve Belső erők címmel.
Author: Ádám Katalin
Az EMA megkezdte a Janssen-vakcinával végezett oltásokat követően jelentett vérrögképződéses esetek kivizsgálását. Mostanáig négy alkalommal jeleztek tromboembóliás eseményeket. A Janssen vakcináját jelenleg csak az USÁ-ban alkalmazzák, bevezetése az EU-ban a következő hetekben várható.
Több mint 200 adag karácsonyi menüvel lepte meg a nehéz helyzetben lévő érdi családokat a Gyermekétkeztetési Alapítvány december 24-én. Aki nem tudott eljönni, annak a Szociális Gondozó Központtal együttműködve házhoz szállították az ebédet. Csőzik László polgármester is bekapcsolódott az akcióba.
Az ügyfélszolgálat, illetve a hulladékudvar december 23-án délben bezár, ezt követően legközelebb január 3-án nyitnak ki. A hulladékszállítás a szokásos rend szerint folyik majd, január 1-jét kivéve.
Az ünnepek alatt így tart nyitva a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény:
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP-Összefogás frakció péntek délután.
Hogyan állnak most a Modern Városok Program érdi projektjei? Csőzik László polgármestert kérdeztük, aki hangsúlyozta: a Modern Városok Program pillanatnyilag Érd legfontosabb projekthalmaza, végrehajtása prioritást élvez, és ezek lesznek a jövő év fő fejlesztései.
A székelyek hazatérésének hetvenötödik évfordulója alkalmából ünnepséget rendez az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör Egyesület. Szentmise, koszorúzás, kiállításmegnyitó, ünnepi megemlékezés, gálaműsor és a Hadikfalvi betlehemes szerepel az ünnepi programban.
Több mint egy éve leégett egy egyedülálló, háromgyermekes édesanya érdi háza. Biztosítása, félretett pénze nem volt, a ház, csodák csodája, mégis épül, újul – önzetlen emberek, iparosok segítségével. A befejezés közel, de pár dolog még hiányzik…
Nem kell építményadót fizetniük 2020. január elsejétől azoknak a 65 év feletti érdi lakosoknak, akiknek a havi nettó jövedelme nem haladja meg a meg a 142500 forintot, és csak egy ingatlanban tulajdonosok, illetve haszonélvezők – így döntött idei utolsó ülésén Érd közgyűlése.