Author: Ádám Katalin

Ingyenesen, online elérhető az Érdi IRKA irodalmi-kulturális folyóirat nemrég megjelent idei első száma. Helyi alkotók versei, meséi, naplórészletei, novellái és tanulmányai mellett műelemzésekkel, könyvajánlókkal találkozhatnak az olvasók. A márciusi számban irodalmi pályázatot is hirdettek.
Az Elvira Érdikummá, illetve Hungarikummá nyilváníttatása a legnagyobb felelőtlenség az itt élőkkel szemben – jelentette ki sajtótájékoztatóján T. Mészáros András, aki szerint azok szeretnék az Elvirát megőrizni a mezőgazdaság kizárólagos hatáskörében, akik a későbbi ingatlanmutyira gondolnak.
Nyílt napot, illetve toborzó napot tartottak kedden az Érdi Rendőrkapitányságon, ahová a Kós szakképző iskola közszolgálati ügyintéző tagozatos diákjai is ellátogattak. A fiatalok plusz információkat kaptak a rendőrség felépítéséről, illetve a szolgálatról, és választ kaphattak a kérdéseikre is.