Tömegkarambollal indult a május az M7-esen

Tömegkarambollal indult a május az M7-esen

Négy személygépkocsi ütközött össze az autópálya érdi szakaszán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Négy személygépkocsi ütközött össze szerdán délelőtt az M7-es autópálya 21-es kilométerénél, Érd közelében – tájékoztatta az ÉrdMostot a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az esethez az érdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd megszüntették a forgalmi akadályt. Ugyanakkor amíg a műszaki mentés zajlott, addig jelentős, közel 3 kilométeres torlódás alakult ki az érintett pályaszakaszon.

Az autókban összesen kilenc ember utazott, akik közül – információink szerint – öt személy könnyebben sérült, őket mentővel szállították el a helyszínről. Úgy tudjuk, a karambolt valószínűleg a be nem tartott követési távolság okozhatta.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, ahogy az lenni szokott, az egyre jobb időben megnövekszik a Balaton felé tartó forgalom, így könnyebben fordulhatnak elő ilyen és ehhez hasonló balesetek. Érdemes tehát egyre nagyobb figyelemmel vezetni, amivel nem csak a magunkat, hanem a közlekedés más résztvevőit is sok bosszúságtól kímélhetjük meg, tette hozzá.

Fotó: Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email