Amikor felkeressük a Szepes Gyula Művelődési Központ Enikő utcai klubövezetében táborozó tini csoportot, épp „életre nevelő” foglalkozást tart nekik Tóth Anikó gyógypedagógus, a tábor vezetője. (A táborozók másik csoportjának közben a Magyar Földrajzi Múzeumban rendeztek programot.) A gyerekek meglátogattak egy zöldségest, ahol megvásárolták a gyümölcsöket, amiből készíteni fogják majd a gyümölcssalátát. Aztán megírják az üzeneteket a családjuknak, arról, hogy hogyan érezték magukat a táborban, és fel is adják őket postán. Még javában írják az üzeneteket, amikor az egyiküket, Kristófot megdicséri Anikó, hogy milyen szépen ír, mire a nagyfiú gondolkodás nélkül rávágja: „Maga pedig nagyon értékes ember, mert tud értékelni másokat és nagy szíve van.” Hát ilyen gyerekek táboroztak itt az elmúlt két hétben.

Zádori Henrietta, a Szikra alapítója és elnöke közben lelkendezve meséli, hogy mind a szülők, mind a gyerekek, mind a szakemberek részéről rengeteg pozitív visszajelzés érkezett hozzájuk a táborral kapcsolatban. Ki is tettek magukért rendesen: nagyon sok és sokféle foglalkozást tartottak a táborozóknak. Volt művészetterápia, kutyás és sportnap, Simonpusztán lovas nap, ellátogattak a Magyar Földrajzi Múzeumba is, és rengeteget tanultak arról, hogyan tudnak önállóan megoldani hétköznapi helyzeteket.

Sőt, amit egy autista gyermeket nevelő szülőnek talán nem kell magyarázni, hogy miért nagy szó: itt barátságok is köttettek. „A szülőknek egy álom teljesült például azzal, hogy a 12-13 éves gyerekük itt kötött életében először barátságot egy másik gyerekkel. De nemcsak a táborról van szó. Úgy érzem, már azért is rendkívül hálásak voltak a szülők, hogy végre valaki csak az övéikre figyelt. Hogy biztonságban tudhatták őket, miközben gyerekek között lehettek. Itt tényleg mindenkit szeretünk úgy, ahogy van, mindenkit elfogadunk olyannak, amilyen,” mondja Heni. A Szikra elnöke azt is kiemeli, hogy mindez nem valósulhatott volna meg, ha nem találtak volna támogatókat. „Egészen elképesztő volt látni azt az összefogást, amit a város, a cégek, a vállalkozások, civil és közéleti személyek mutattak a gyermekekért. Nagyon hálás vagyok, és nem tudom elégszer megköszönni nekik, hogy valóra váltották sok-sok gyermek és szüleinek álmát.”   

„A mi szakmai feladatunk, hogy minden olyan feltétel- és tárgyi rendszert biztosítsunk a számukra, amivel ezek a gyerekek is boldogulhatnak, aminek segítségével egymást elfogadva tudnak kooperálni és végigvinni a feladatokat. Rendkívül büszkék voltunk rájuk, hogy milyen ügyesek, bátrak és nyitottak voltak” – nyilatkozza kérdésünkre Anikó. A gyógypedagógus hozzáteszi,  hogy bár maguk a fejlesztések és a foglalkozások év közben a Szikrában kicsit máshogy épülnek fel, mint itt, a cél mindig ugyanaz: hogy kibontakoztassák a gyermekek képességeit, tehetségét, segítsék őt, megadják a feltételrendszereket hozzá, hogy ők is mindent megkaphassanak mint bármilyen más gyerek.

Az biztos, hogy itt tényleg megkaptak mindent, amit csak lehetett. A kedvenc persze a lovas program volt, a szervezők épp ezért szeretnék, ha év közben is biztosítani tudnák Simonpusztán a lovas foglalkozást. És persze jövőre folyt.köv.: a sikerre való tekintettel egészen biztos, hogy jövőre is lesz tábor az érdi autista gyermekek számára. 

Miközben elköszönünk Kristóf még megkérdezi, mikor megy le a felvétel a Híradóban és mi lesz a címe a táborról szóló cikknek az ÉrdMoston. Aztán mondja is az ötletét: „Legyen az, hogy: Végre megvalósult sok gyerek álma, vagy hogy: Véget ért az álom tábor.”