22_03_29_erdmost_nincskep

Történelmi korokon átnyúló szövetség

22_03_29_erdmost_nincskep

Történelmi korokon átnyúló szövetség

494 éve csatlakozott a lengyel segédcsapat a Mohács fele induló II. Lajos seregéhez Érden. Erről emlékezett meg vasárnap délelőtt az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület és az önkormányzat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tetlák Örs alpolgármester a II. Lajos emlékműnél tartott beszédében elmondta, hogy 494 éve a lengyel-magyar összefogás és a sereg sok nemzetiségű összetétele bebizonyította, nem számítanak az eltérő hagyományok, a különbözőségek, ha közös célért vagy adott esetben közös ellenség ellen kellett küzdeni. „Ugyan rövid epizód volt ez Érd életében, de meghatározó. Jól jelezte, mi az, amit később is közösségünk legfőbb értékének tartottuk és tartunk ma is. Aki menedéket kért, azt befogadtuk, aki nálunk talált otthont, azt örömmel vártuk, és aki bajba került, annak igyekeztünk mindig segíteni. Így történt ez az elnémult hónapokban is városunkban, amikor adományok és önkéntes felajánlások tömege érkezett önkormányzatunkhoz, hogy segíthessünk a rászorulóknak és az időseknek egy eddig ismeretlent jelentő veszélyt jelentő időszakban.”

Az alpolgármester azt is kiemelte, hogy Érd két jelentős esemény kapcsán, az ország középső harmadának elvesztése és annak visszavívása során is fontos szerepet töltött be. „II. Lajos 1526. július 20-30. között Ákosházi Sárkány Ambrus érdi kastélyában szállt meg, innen szervezte az ország védelmét és innen látogatta meg a Csepel-szigeten tartózkodó feleségét, hogy búcsút vegyen tőle mielőtt tovább indul Mohácsra. Jóval később, 1684 júliusában itt, Érdnél győzték le a Lotaringiai Károly vezette csapatok az ostromló törököket megsegíteni próbáló felmentő sereget. Két évvel később ezt a szövetséget is meg tudták erősíteni, és világraszóló győzelmet arattak Budán. Mindkét esetben Érd állt az út legelején.” Az alpolgármester beszédében megköszönte a 2004-ben alakult és az eseményt szervező Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület fáradhatatlan értékmentő munkáját is.

Végül Tetlák Örs bejelentette, hogy Mohács közelgő 500. évfordulójának alkalmából szeretnék az egykori Szapáry-kastélyt, de legalábbis a pincerendszert és a a gazdatiszti házat rendbehozni, a város díszévé, turisztikai látványossággá tenni. Hozzátette azt is,hogy ezt a célt jelölték meg a kormánynak akkor is, amikor az felkérte a megyei jogú városokat, hogy készítsenek terveket az uniós támogatások hasznosítására.

A beszédet követően Baka Györgyi költő egy ismeretlen magyar szerzetes-költő Siralomének című költeményéből olvasott fel részleteket (az eredeti latin nyelvű költeményt Vas István fordította magyarra):

„(…) Vad ellenség porba hulljon,

ez az ország felviduljon,

nyíl és kopja kettétörjön,

igaz békét magyar földön

adjon nekünk szent fiad.

 

Kérésünket halld meg, Isten,

pusztítsd ezt a rontást innen,

tedd, hogy gyászunk véget érjen,

s fölnézzen rád jókedvében,

ki e népből megmarad.”

A megemlékezés végén az egyesület elnöke, Bazsóné Meggyes Klára és a résztvevők koszorút helyeztek el az emlékműnél, és az esemény moderátorának, Dózsa Lajos egyesületi titkár bátorításának köszönhetően elénekelték a magyar után a lengyel himnuszt is. 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email