Razzia a fogyasztóbarát adventért

Razzia a fogyasztóbarát adventért

Már javában tart a karácsonyi forgatag, a családok készülődnek az ünnepekre, de a Pest megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi szakemberei is járják az üzleteket, próbavásárlásokat tartanak. Tarnai Richárd kormánymegbízott az Érd FM 101.3-nak adott interjút a témában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy már több mint 60 ellenőrzésen vannak túl, azonban nagy hiányosságokat eddig nem tártak fel, csak a megvizsgált termékek 15 százalékával volt valamilyen probléma.

A karácsonyfa elengedhetetlen kellékénél, a fényfüzéreknél például a leggyakoribb probléma, hogy túl vékony a vezeték, ami tűzveszélyes lehet, vagy nem megfelelő a termék szigetelése, csatlakozódugója. Az ellenőrök emellett vizsgálják az árfeltüntetést, valamint azt, hogy a különböző biztonsági jelölések megtalálhatók-e a termékeken – mondta a Pest megyei kormányhivatal vezetője.

Hamarosan megkezdik a szilveszteri menü egyik közkedvelt ételének, a virslinek az ellenőrzését is. Tarnai Richárd tájékoztatása szerint a tavalyi vizsgálatok azt mutatták, hogy a vásárlók javarészt a minél nagyobb mértékben valódi húst tartalmazó termékeket választották, így ezeknél hibát is kevesebbet találtak.


 

További cikkeink

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email