idosekvilagnapjaKamarasivan4CzereB_230926

Egy fess pesti este a Szepesben Kamarás Ivánnal

idosekvilagnapjaKamarasivan4CzereB_230926

Egy fess pesti este a Szepesben Kamarás Ivánnal

A szépkorúakat ünnepli a héten a város, hatalmas érdeklődés övezi a programot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Október elsején ünnepeljük az idősek világnapját, ebből az alkalomból a Szepes Gyula Művelődési Központ minden esztendőben zenés műsorral lepi meg a szépkorúakat. Mivel évről évre hatalmas az érdeklődés, két délutánon is meg szokták rendezni ugyanazt az előadást. Idén sem volt ez másként. A nyolcszáz jegy pillanatok alatt gazdára talált.

Klubok, idősotthonok is igényeltek belépőt a tagjaiknak. A jegyért nem kellett fizetni, a program a város ajándéka a szépkorúaknak, a regisztráció viszont kötelező volt.

Kamarás Iván Egy fess pesti este című zenés műsorát két délutánon, szeptember 26-án és 28-án láthatták, illetve láthatják az idősek.

A csütörtöki jegyek birtokosai kedvéért nem szeretnénk szpoilerezni, azt azonban bátran elárulhatjuk: a délután felhőtlen szórakozást ígér, igazi régi slágerekkel, operettrészletekkel. Van  nevetés, szerelem, egy kis mélabú – és aki hallja, garantáltan megfiatalodik.

Már ha van hova fiatalodnia, hiszen – ahogy Csőzik László polgármester is utalt rá köszöntőjében – az itt lévők örökifjúk. „Ezzel a délutánnal szeretnénk tisztelegni önök előtt, és megköszönni, amit tettek a városért, hiszen önök voltak azok, akik ezt a város felépítették, széppé tették és ránk hagyományozták. Szeretnénk ezt a települést mi is továbbadni gyermekeinknek, unokáinknak úgy, ahogy azt megkaptuk” – fogalmazott Csőzik László.

A városvezető elmondta: azt szeretnék, ha Érden mindenki érezné a gondoskodást, azt, hogy a szűkös anyagi körülmények ellenére is próbálja a város azt adni időseinek, amit megérdemelnek, akár a szociális, akár az egészségügyi vagy a kulturális ellátásokat nézzük.

„Önöknek ez jár. Érden egyébként, bár Magyarország legfiatalabb átlagéletkorú városa vagyunk, minden hatodik ember 60 év feletti, és körülbelül 15 ezer a nyugdíjasok száma.”

„Azon fáradozunk, hogy jobbnál jobb programokkal lássuk el Önöket. Tizenegy nyugdíjasklub működik a városban, és arra bátorítok mindenkit, hogy lépjen be valamelyikbe.

Sikerült elérnünk, hogy háromszorosára növeljük a kluboknak nyújtott támogatást, ahogy az Idősügyi Tanács büdzséjét is. Korábban 2,5 millióval, most 7 millió forinttal gazdálkodhatnak. Szeretnénk, ha ez az összeg tovább nőhetne, megpróbáljuk ezt 10 millió forint környékére hozni, hogy minél több jó programban részesülhessenek az érdi idősek” – zárta szavait a polgármester.

Szűcs Ágnes idősügyi referens, a program szervezője az ÉrdMostnak elmondta: a szépkorúak nagyon szeretik a kulturális és sportprogramokat. Legnagyobb népszerűsége a zenés műsoroknak, daraboknak van, a jógaórák is rendkívül kedveltek. Az újonnan indult retró sorozat is telt házas volt.

„Az idősek világnapjára szervezett délutánra azok is eljönnek, akik még nem ismerik egyéb programjainkat, és reméljük, kedvet kapnak a többi foglalkozáshoz is” – tette hozzá Ági, aki az érdeklődőknek rendszeresen küld tájékoztatókat az aktuális rendezvényekről. Aki szeretne csatlakozni,  keresse Szűcs Ágnest a 0670333-1729-es telefonszámon, vagy a szucs.agnes@szepesmk.hu e-mailcímen.

 

 

 

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email