22_03_29_erdmost_nincskep

Kórházi átszervezések, egy hónap alatt

22_03_29_erdmost_nincskep

Kórházi átszervezések, egy hónap alatt

Videokonferencián egyeztetett Kásler Miklós (EMMI) a kórházigazgatókkal az intézmények felkészültségéről kedden. Mint a szaktárca közleményében írják, országszerte zajlik a kórházakban az ágykapacitás-bővítés, felkészülve a tömeges megbetegedésekre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egy hónap állt minden intézmény vezetőségének rendelkezésére, hogy végrehajtsák a rájuk vonatkozó átszervezéseket, amelyeket a kórházak döntő többségben teljesítettek is.

Kollár Lajos miniszteri tanácsadó az M1 aktuális csatornán kedd este azt hangsúlyozta: hosszú hetek óta készülnek a koronavírus-járvány terjedésére, nem egyik napról a másikra „kényszerítették a kórházakat” betegek elbocsátására. Hozzátette: Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter utasítása egyértelmű: olyan beteget nem küldhetnek el, aki emiatt életveszélyes állapotba kerülne, vagy tartósan romlana az egészségi állapota.
   
Azt is elmondta, hogy az Emmiben elkészült egy modell, amely szimulálja, mi várható a járvány folyamán. Ennek alapján eddig szinte napra prognosztizálni tudták a megbetegedések számát. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email