Az égből jön a locsolás

Hétfőn még kellemes időjárás fog uralkodni az ország legnagyobb területén, délutántól azonban záporok, zivatarok rondíthatnak bele az idillbe.

Egyre több helyen jelennek meg gomolyfelhők, ezekből kezdetben északkeleten, keleten fordulhat elő kisebb eső, futó zápor, délutántól pedig nyugaton, északnyugaton és északon alakulhat ki eső, zápor, helyenként zivatar is – írja a met.hu.

Hétfő délelőtt a csapadékot adó felhők átmenetileg kelet felé távoznak, a továbbra is sok fátyolfelhő mellett szűrt napsütés várható. A nap második felében viszont észak felől ismét megvastagszik a felhőzet, és az ország északi felén több helyen zápor, főként északnyugaton zivatar is kialakulhat. A zivatarok miatt az ország északi és nyugati részére elsőfokú riasztást adtak ki.

 

Elsőfokú riasztás

Kedd hajnalban aztán egy markáns hidegfront nyomában 10-15 fokkal is lehűlhet a levegő, hajnalban pedig fagy is előfordulhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 20 és 26 fok között várható.

Szerdán már napos, száraz időre számíthatunk 13-17 fokos maximumokkal, csütörtökön élénk déli-délnyugati szélre, sok napsütésre van kilátás 19-23 fokos maximumokkal. Pénteken még melegebb lesz, 21-26 fok várható napközben.

 

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink