Azon a lapszámon pedig – amit Harmat Béla akkori polgármesterrel lapozgatunk, aki könyvtároshoz méltón a mai napig őrzi az újság megjelent számait – azt: I. évfolyam, 1. szám, 1991. január 15. Az impresszumban az azóta már díszpolgári rangra emelt és 2016-ban elhunyt író, újságíró, Bíró András jegyzi főszerkesztőként a lapot, szerkesztőként pedig Dudás László van feltüntetve. A sajtószabadságot, ahogy sok minden mást is, tanulni kellett rendszerváltozáskor, a régi minták már csak az idősebb generációk emlékeiben éltek. Így fordulhatott elő, hogy az egyik Pest megyei kisvárosban a frissen meg választott SZDSZ-es polgármester nem engedte kivinni a városi újságot a nyomdából, mert számára nem tetsző cikk szerepelt benne – a korra jellemző, hogy az senkinek nem szúrt szemet, hogy honnan tudott róla, mi van a lapban –, s csak az országos nyilvánosság felmerült lehetősége bírta rá döntésének megváltoztatására. Ilyen Érden nem történt, erősíti meg ismereteinket Harmat Béla, hozzátéve, hogy az újságban a szerkesztők azt közöltek, amit akartak. Ez annak ellenére volt így, hogy a helyzet mai szemmel nézve – mondjuk úgy – pikáns volt kissé, de azért kiegyensúlyozott is valamelyest. Találtak egy már akkor is köztiszteletben álló, szakembernek tartott érdi lokálpatriótát, Bíró Andrást, akinek a neve jól csengett, s lényegében a polgármester köréhez tartozott.
A lap felelős kiadója – akkor ez még nem volt tiltott – az ellenzékben lévő fideszes képviselő, alpolgármester, T. Mészáros András volt, őket képviselte a lapnál Dudás László szerkesztőként, aki a Fidesz színeiben maga is tagja volt a képviselő-testületnek, s bizottsági elnöki posztot is betöltött. Hogy az egyensúly stabilabb legyen, létrehoztak egy szerkesztőbizottságot is, aminek a polgármester volt az elnöke. Mindebből az következik – amennyiben elfogadjuk, hogy a lapkészítők szabadon írtak –, hogy a város egyetlen helyi médiuma lényegében az ellenzék kezében volt. Mai szemmel ez több mint hihetetlen, de a harminc évvel ezelőtti viszonyok között ez nem okozott zavart, a lapszámokat lapozgatva legalábbis ez nem tűnik föl. – Daliás idők voltak ezek – emlékszik vissza Dudás László ,– a közéletben nem uralkodott még el a vak pártfegyelem, az üléseken többnyire a magunk meggyőződése szerint szavazhattunk, de így voltunk az újsággal is, közöltünk mindenféle véleményt és az arra érkező reakciókat. Nekem magamnak nem volt nagy tapasztalahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg az újságcsinálásban, körülbelül tíz cikkem jelent meg, mielőtt szerkesztőnek választottak, később persze képeztem magam, s gyakorlatot is szereztem. A szerzőket, a különböző népszerű rovatok gazdáit pedig ismeretségi körből toboroztuk.
A szakmát tehát Bíró András képviselte, nem sokáig ugyan, mert a 9. lapszámban szerepel utoljára főszerkesztőként, onnantól csak szerkesztő van Dudás László személyében. A szakmai gyakorlatlanság meglátszott az újságon – ami eleinte A4-es formátumú volt, a 16. számtól lett A3 alakú –, például a tördelésen, a szöveg betűmérete ugyanis gyakran a cikk hosszától függött: ha rövid volt az írás, nagyobb betűből szedték, ha hosszú, akkor kisebből. Ettől függetlenül ez a helyi média hőskora volt, a szerkesztők igyekeztek szinte mindent nyújtani az olvasóknak a várospolitikai kérdésektől a kultúrán át – rendszeresen közöltek verseket, még maga a polgármester is publikált! –, szabás-varrás, a kertészeti, a pszichológiai és a gyermekrovatig mindent. A lap akkoriban kéthetente jelent meg, s fizetni kellett érte, 16,50 volt az ára, megvásárolni forgalmasabb üzletekben lehetett, ahová maga Dudás László szállította saját Trabantjával.
Ezek után már azon sem csodálkozunk, hogy hirdetések után is a szerkesztő járt. De adtak a marketingre is: Érdi Újság gyufacímke készült, ha valaki még gyűjtene ilyet, biztosan értékes ritkaságnak számítana. A példányszám hetente változott a cikkek által generált várható érdeklődés függvényében, de átlagosan 2500 körül mozgott. De miről is szóltak az első lapszámok? A fejléc alatti kiajánló szerinti témák: óvodai helyzetjelentés, körkép a körgyűrűről, polgárőrség Érden, városházi értesítő, gyerekkuckó, szabás-varrás kezdőknek. Belelapozva az első számba találunk egy cikket, amelyben (Erdélyi) Takács István református lelkész, maga is képviselő kíván áldott karácsonyi ünnepeket – január 15-én. Aztán az utolsó lapon látunk egy kis felhívást, amelyben a Fidesz érdi és diósdi szervezete a Narancs Klub programjaira invitálja az érdeklődőket, konkrétan Charlie Chaplin A diktátor című filmjének vetítésére, ugyanitt rendőrtoborzó felhívás is helyet kap, aminek fontossága a városi kapitánnyal a következő lapszámban közölt interjúból derül ki. Egy olvasói levél arról tudósít, hogy az érdligeti ABC-nél annyira zötyögős a parkolóba vezető járda, hogy fölhabzik a sör, mire kitolják a bevásárlókocsit – a környéken élők ma valószínűleg mit sem bánnák ezt, csak évtizednyi huzavona után lenne végre egy bevásárlóközpontjuk.
Érdemes fölidézni egy cikkből, hogy a város költségvetése akkor 1,2 milliárd forint volt, ami ma 13 milliárd, de tudjuk, hogy ez nem a finanszírozás bőkezűvé válásáról szól, érdekes továbbá, hogy már akkor is, innen nézve mintegy bűvös számként, fölmerült egy százmillió forintos hiány, adósság formájában. És persze az első lapszám első oldalán a főszerkesztő beszélget – rejtély, hogy miért álnéven –, elképzelésekről, önkormányzatiságról, várospolitikáról Harmat Béla polgármesterrel, aki ezt mondja: „Jöhetnek és mehetnek itt tanácselnökök és polgármesterek, s mondhatnak akármit, szerintem csak együttes erővel építhetjük föl városunkat. Együttesen – vagy sehogy.” Hát, valahogy így kezdődött. De hol vagyunk már ettől!
