Foci: hazai pályán zárja az évet az Érdi VSE

Foci: hazai pályán zárja az évet az Érdi VSE

Az NB  III Nyugati csoportjának 17. fordulójában, december elsején, 13 órakor 2019-ben utoljára lép pályára a listavezető Érdi VSE, amely a Sárvár FC-t látja vendégül az Ercsi úton, azaz Kertész Ferencéknek meg van a lehetősége, hogy saját szurkolóinktól támogatva szépen vonuljanak téli szünetre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

Az előző fordulóban alaposan meglepte a sereghajtó Hévíz SK az Érdi VSE-t, amely már őszi bajnokként kapott ki 1–0-ra, azonban a kilencmeccses veretlenségi széria után Koós Gáborék kettőzött erővel vágnak neki az év utolsó találkozójának.

A Sárvár eddig igencsak hullámzóan teljesít, a bajnokság folyamán négy győzelem mellett hat-hat döntetlent és vereséget könyvelt el. Bojan Lazic legénysége úgy tűnik, az évad végére szépen kiegyenesedett, hiszen a III. kerülettől, a Nagykanizsától és a Mosonmagyaróvártól elszenvedett egygólos vereségek után az elmúlt hetekben szorgosan nekiálltak a pontgyűjtésnek. Előbb a BKV vendégeként nyertek 2–0-ra, majd a Balatonlelle ellen hazai pályán értek el egy 2–2-es döntetlent, legutóbb pedig a VLS Veszprémet gyűrték le ugyancsak hazai pályán 1–0-ra. Ezzel a Vas megyeiek jelenleg tizennégy lőtt és tizenkilenc kapott góllal, tizennyolc megszerzett ponttal a tabella tizenegyedik helyét foglalják el.

A két csapat legutóbb a bajnokság második fordulójában találkozott egymással Sárváron, akkor az érdiek Koós Gábor és Kollega Krisztián révén már az első játékrészben két góllal megléptek, majd a fordulás után ugyan nagy erőket mozgósított a házigazda a szépítésért, ehelyett az érdiektől Mojzer György állította be a 3–0-s vendégsikert.

Ezt megelőzően az előző idényben Érden 1–1-es döntetlen, Sárváron 2–1-es hazai győzelem született. Ezelőtt pedig a 2016/2017-es idényben csaptak össze a felek, előbb az Érdi VSE hazai környezetben 5–0-ra, majd Sárváron 3–1-re nyert.

Azonban nem lesz egyszerű dolga a hazaiaknak, hiszen Limperger Zsolt számos meghatározó játékosára sem számíthat az évzáró találkozón.

– Azoknak a játékosoknak kell most megmutatniuk magukat, akik az elmúlt időszakban kevesebb játéklehetőséget kaptak, hogy nem véletlenül vannak Érden és nem véletlenül a keret tagjai. De nem szeretném az összes nyomást rájuk gyakorolni.

Ezt a meccset csak csapatként tudjuk megnyerni egy roppant masszív Sárvár ellen.

Nem szabad kiindulni a nyári mérkőzésből, az egy teljesen más meccs volt (lásd.: Hévíz elleni mérkőzés), ott ugyan nyertünk három nullra, de de ez más meccs lesz, így fontos lesz, hogy az “újak” hogyan szállnak be a meccsbe, ez is lehet a döntő tényező – fejtette ki várakozásait az Érdi VSE vezetőedzője, Limperger Zsolt.

A december elsején, 13 órakor kezdődő Érdi VSE–Sárvár FC találkozót Erdélyi Bence vezeti, segítői Dobos Dávid és Zsákai Milán lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 17. forduló
12.01., 13.00:
Érdi VSE–Sárvár FC

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email