Május utolsó vasárnapján, a Hősök Napján azokra emlékeznek országszerte, akik életüket áldozták a hazáért. Érden az ófalusi emlékműnél tisztelegtek a harcmezőkön elesett magyar katonák és polgári áldoztok előtt.
„Az államalapítás óta eltelt századokban nemzetünk legjava áldozta életét a hazáért, a függetlenségért és a szabadságért. Áldozatuk nem válhat porrá, hamuvá. Akkor lenne csak por és hamu, ha nincs, aki továbbvigye az ő hitüket, eszméiket, lelkesedésüket, ha nincs, akinek fontos a haza becsülete. A magyar függetlenség nem lehet csak üres szó: ha szabadságunkat önként feladjuk, akkor vesznek ők el. Elődeink, a magyarság hősei egy jobb világért küzdöttek. Ezért és Magyarország felemelkedéséért kell nekünk is küzdenünk nap mint nap 2022-ben, de nem vérrel és vassal – békés eszközökkel, ám kitartóan, összetartással és civil kurázsival. Egyetlen zsarnoki rendszer, agresszív hatalom sem legyőzhetetlen. Akkor győzhetjük le, ha egy tapodtat sem hátrálunk, ha kiállunk elveinkért, ha megvédjük és befogadjuk a gyengéket, az elesetteket, a háború, vagy épp az agresszió elől menekülőket. És akkor, ha szűkebb hazánkban, a saját városunkban mindent megteszünk az egész közösség előrejutásáért. Külön-külön soha, csak együtt lehetünk sikeresek, de együtt, vallom, biztos, hogy sikeresek is leszünk. Hőseink és mártírjaink már megtették a magukért. Most rajtunk a sor. Nekünk kell boldogulnunk itt, Érden. Nekünk kell újra felívelő pályára állítani Magyarországot és Érdet. Hősök nem csak katonák, forradalmárok lehetnek. A hétköznapok hősei a pedagógusok, az orvosok és az ápolók, a szociális munkások, vagy épp a civil aktivisták. Hősök azok a hivatalnokok, vállalkozók is, akiket fűt a társadalmi felelősség, és önzetlenül megteszik a magukét szűkebb pátriájukért. Ők a mi példaképeink és harcostársaink. Ha őket megbecsüljük és segítjük, Kölcsey szavaival „a haza fényre derül” – fogalmazott Csőzik László polgármester beszédében.
A városvezető felidézte az ófalusi emlékmű felállításának körülményeit is. Dankó József szobrász alkotásával Érd az első olyan települések közt volt, amelyek gondoskodtak az elesettei emlékéről – hangsúlyozta Csőzik László, aki ismertette az első és a második világháború érdi veszteségeit. Az első világháborúban 127 érdi vesztette életét, a második világháborúban katonáink közül 257-en estek el a harcmezőkön.
A teljes beszédet itt tekinthetik meg:
A megemlékezésen közreműködött a Lendvai Károly Férfikórus (karnagy Szebeny Miklós), valamint a Lukin Fúvószenekar (vezényelt Zwickl Ágoston), és a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület. Az ünnepség koszorúzással zárult.
Az ünnepi beszéd:
Polgártársaim! Érdiek! A magyar hazáért életüket áldozókról emlékezünk meg a mai napon. Egyszerre tragikus és felemelő ez az emléknap. Felemelő, hiszen ezeréves történelmünket eleveníti fel. A haza és a nemzet legküzdelmesebb időszakait. Midőn honfitársaink ezrei és tízezrei adták életüket a hazáért és a szabadságért. De szomorú és tragikus is. Hiszen minden harcmezőn elesett magyar katona és minden polgári áldozat egy be nem teljesített sors. Családtagjaik, barátaik számára örökké pótolhatatlanok. A tradíció még az első világháború elejére vezethető vissza. A települések és a polgárok közösségei már ekkor elkezdték felállítani az emlékezés szimbólumait. A szórványos akciókból széleskörű mozgalom lett, amikor 1917-ben törvényben rögzítették, hogy a városok, falvak elesetteik nevét emlékművön tüntessék fel. 1924-ben lett hivatalos nemzeti ünnep. Még ugyanebben az évben, augusztus 24-én Érden közadakozásból szoborcsoportot emeltek a hősöknek itt Ófaluban, a Hősök terén. Dankó József szobrász alkotásával Érd az elsők között gondoskodott elesettei emlékéről. A második világháború előestéjéig országszerte már 1086 emlékművet állítottak. Sok helyen az elesetteknek külön kertet hoztak létre, ahol jelképes fejfákat állítottak. Emlékművünkön a „Pro patria” felirat alatt az első világháborúban meghalt érdi katonák neve látható. Később a második világháborús érdi katonák nevét is felvésték. A két világháború óriási véráldozattal járt Magyarország számára. Az elsőben 661 ezer magyar katona halt meg a Monarchia hadseregéből. Közülük 127-en érdiek voltak. Ők egyek voltak közülünk. Nevek és arcok, hitek és remények tartoztak mindnyájukhoz. Nem különböztek tőlünk. Mégis átgázolt rajtuk a vérgőzös kelet-európai történelem. Apák, fiúk és fivérek voltak, akiknek a háború örökre megváltoztatta vagy lezárta az életét. Csak néhány nevet emelnék ki a veszteséglistából. A szülőhelyüknek Érdet vallók között ott volt a fronton Kovács Gergely gyalogos, aki 1916. augusztus 8-án esett el. Kréninger Viktor gyalogos 1914. december 2-án halt meg. Molnár István gyalogos 1917. július 30-án hunyt el. Niedermann János gyalogos 1917. karácsonyán halt hősi halált. Pálházi Antal tartalékos tiszthelyettes 1918. június 21-én veszett oda. Tokics Simon népfelkelő gyalogos 1916. május 24-én esett el. Tokics Ferenc ugyanaznap halt hősi halált. Hosszan lehetne sorolni a neveket, az időpontokat, a sebesülés vagy hadirokkantság, a hadifogság és a fronthalál állomásait. Ezek az áldozatok magyarok voltak, érdiek vagy Érdről elszármazottak, akik abban bíztak, hogy hátrahagyott szeretteiknek jobb életük lesz ebben a hazában. Hölgyeim és Uraim! Ahogy a második világháború is nagyságrendekkel több halálos áldozattal járt az elsőnél, úgy az érdieket is nagyobb mértékben érintette. Katonáink közül összesen 257-en estek el a harcmezőkön. A szovjet megszállás idején nem tarthattunk ünnepélyes megemlékezést a magyar hősökről, a rendszerváltás után azonban már ’56-os hőseinknek is helye lett a nemzet panteonjában. 2001-ben az Országgyűlés törvényt hozott a magyar hősök emlékünnepéről. Ettől kezdve május utolsó vasárnapján immár ezeréves történelmünk minden, a honért vérét ontó és életét kockáztató hőséről megemlékezünk. A törvény szerint mindannyian kivívták „a magyar nemzet soha nem múló háláját”. A hála és tisztelet koszorújával rójuk le előttük kegyeletünket. Akiknek a neve itt áll felvésve, a mi halottaink. Együtt azokkal, akik a háborúk polgári áldozataiként hagyták el ezt a világot. Mind a honfitársaink, mind a földijeink voltak. Haláluk a magyarok tragédiája. A haza szent és soha nem múló kötelessége, hogy megőrizze az emlékezetüket. Barátaim! Az államalapítás óta eltelt századokban nemzetünk legjava áldozta életét a hazáért, a függetlenségért és a szabadságért. Az áldozatuk nem válhat porrá és hamuvá. Akkor lenne por és hamu, ha nincs, aki tovább vigye hitüket, eszméiket, lelkesedésüket. Ha nincs, akinek fontos a haza becsülete. Ha a magyar függetlenség csak üres szó. Ha szabadságunkat önként feladjuk. Ha az emberség, a szolidaritás kiveszett belőlünk. Elődeink, a magyarság hősei egy jobb világért küzdöttek. Ezért és Magyarország felemelkedéséért ma is küzdenünk kell! De nem vérrel és vassal. Békés eszközökkel, ám kitartóan. Összetartással és civil kurázsival. Egyetlen zsarnoki rendszer, agresszív hatalom sem legyőzhetetlen. Akkor győzhetjük le, ha egy tapodtat sem hátrálunk! Ha kiállunk elveinkért. Ha megvédjük, befogadjuk a gyengéket, elesetteket, a háború és agresszió elől menekülőket. És akkor, ha a szűkebb hazánkban, a saját városunkban mindent megteszünk az egész közösség előrejutásáért. Külön-külön soha: csak együtt lehetünk sikeresek. De együtt biztos, hogy sikeresek leszünk! Hőseink, mártírjaink már megtették a magukét. Most rajtunk sor! Nekünk kell boldogulnunk Érden! Nekünk kell újra felívelő pályára állítani Magyarországot! Hősök nem csak katonák vagy forradalmárok lehetnek. A hétköznapok hősei a pedagógusok, az orvosok és ápolók, a szociális munkások, a civil aktivisták. De hősök azok a hivatalnokok és vállalkozók is, akiket társadalmi felelősség fűt, és önzetlenül is megteszik a magukét. Az utcáért, amelyben laknak, a városért, amelyben élnek, az országért, amely a hazájuk. Ők a mi példaképeink és harcostársaink. Ha őket megbecsüljük és segítjük – Kölcsey szavaival – „a haza fényre derül”! Isten minket úgy segéljen!
