Szemlét tartottak a megyei nyomozók a Polgármesteri Titkárságon

Szemlét tartottak a megyei nyomozók a Polgármesteri Titkárságon

Ma délután széleskörű vizsgálatot, szemlét tartottak a megyei nyomozók az általános helyettesem irodájában korábban talált megfigyelőberendezés (kamera és mikrofon) ügyében a Polgármesteri Titkárságon - számol be róla közösségi oldalán Csőzik László polgármester.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A posztban arról is ír a polgármester, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz az ügyben, átvizsgálták a Városháza összes érintett helyiségét. A megfigyelőberendezést már korábban lefoglalták bizonyítékként a rendőrök, amelyet igazságügyi szakértői vizsgálatra továbbítottak.

Miután többen kérdezték tőle, miként találtak rá a megfigyelőberendezésre (kamerára és mikrofonra) az érdi polgármesteri titkárságon, erre is választ ad.

„A történet mondhatni banális: a múlt héten egyszerre két spotlámpa égett ki ebben az irodában. Ezeknek a szobáknak álmennyezete van, amibe 20-23 ilyen spotlámpa van beszerelve, ritka, hogy egyszerre égjenek ki. De még csak nem is ez keltette fel a gyanúnkat, hanem inkább az, hogy az egyik égő nem égett ki teljesen, a körömnyi kis LED-égők egy része továbbra is világított a lámpatestben, ami igencsak furcsa. Mi több: a kiégett kis LED-ek egy alakzatot formáltak. Ráadásul már korábban feltűnt, hogy ez a lámpatest más, gyengébb fényt árasztott eredetileg is mint a többi”- magyarázza Csőzik László

Mint írja, miután 2019 óta több település hivatalában találtak poloskát, az ellenzéki polgármesterek egymás közt pedig gyakran mondogatják: tartanak attól, hogy megfigyelik őket – nem beszélve a Pegasus-botrányról –, a kiégett izzók vizsgálatára felkértek egy biztonsági szakembert. Ő bontotta ki az izzót és találta meg a kamerát, ő készítette az első fotókat is. Majd megkerestek egy másik szakembert, aki szintén megállapította, hogy a kamerához tartozott mikrofon is, az íróasztal felett elhelyezett megfigyelőberendezés képes volt venni az irodában zajló beszélgetéseket, egyeztetéseket. Vagy akár a jelszavakat, amit a számítógép billentyűzetén gépeltek be.

Csőzik azt is megemlíti, hogy a szakemberek szerint ez nem magas színvonalú berendezés és nem mai darab, viszont profik helyezték el, a beépítés módja a lámpatestbe profik munkájára utal.

„Nyilatkozataimban azt sem zártam ki, hogy ez már az előző, fideszes városvezetés idején is működött, s lehet, hogy a felszerelése az akkori belső harcokkal van összefüggésben. De ha ez a verzió igaz, valószínűleg úgy voltak vele, ha már felszerelték, 2019 után is itt hagyták, hiszen a fókusz átkerült ránk, merthogy nekiálltunk a piszkos ügyeiket felderíteni. Tudni akarták, mit tudunk.”

Az újságírók kérdéseire válaszolva tegnap elmondtam: bár úgy élem az életem, hogy akár webkamerát is rám lehetne aggatni, nincs takargatnivalóm, azért dermesztő érzés, hogy valakik törvénytelenül, titkos eszközökkel megfigyelhettek -zárja a posztot a polgármester.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email