Wischin Tibor festményeivel nem először találkozik az érdi közönség, 2023-ban is volt egy tárlata a Szociális Gondozó Központban (itt írtunk róla). Virágcsendéletei és impresszionista alkotásai most is napfényt és nyári meleget csempésznek a közösségi térbe.

Ahogy Szűcs Gábor a kiállításmegnyitón mondott köszöntőjében fogalmazott, a napraforgóról sok érdinek Wischin Tibor jut eszébe, aki számtalan festményén megörökítette ezt a virágot, és egy személyes története is fűződik hozzá. A Balaton felé autózva meglátott az út mellett, egy elhagyatott kis földdarabon egy különleges, több szálon virágzó napraforgót. Annyira megtetszett neki, hogy elhatározta: ha visszafelé is ott találja, megáll érte, hazaviszi és megfesti. És így is tett.

„Más talán észre sem vette volna, vagy ha mégis, legfeljebb annyit mondott volna, hogy szép virág. Wischin Tibor viszont meglátott benne egy festményt. A festő nem attól festő, hogy ecset van a kezében, hanem attól, hogy másként nézi a világot” – tette hozzá Szűcs Gábor.

Sajnos, a klímaváltozás és a szárazság miatt mi is kénytelenek vagyunk másként nézni a világra és a virágra. „Korábban természetes volt, hogy utunkat hosszan kísérték a napraforgótáblák. Ez a növény nagyon igényli a vizet, ezért évről évre kevesebb napraforgó tud termést hozni. Lehet, hogy a művész úr képei pár évtized múlva egy csodás, letűnt világot elevenítenek majd fel, amikor már csak emlék lesz a bőséges napraforgómező. Örüljünk, amíg még láthatunk napraforgót az út mellett, és reméljük, sikerül elérni, hogy ötven év múlva ne csak festményen láthassuk ” – fogalmazott Varga Virág, az idősellátás szervezeti egységvezetője.

A jövőből ugorjunk vissza egy kicsit a múltba, Wischin Tibor gyerekkorába. Ahogy Szűcs Gábornak felidézte, nagyapja házában sok festménnyel találkozott, innen ered a képzőművészet iránti szeretete. Már akkor is rajzolt, a családi kirándulásokon krétarajzokat készített az erdőről, gimnazista korában pedig két iskolatársával egy festőművésznél tanult. „Hárman dobtuk össze a díjat, amibe az oktatásunk került” – emlékezett vissza.

Felnőtt, sőt, már idősödő fejjel szerette volna továbbképezni magát. Az Érdi Újság egyik számában olvasott egy cikket Kéri Mihály festőművészről, felhívta őt, és a segítségét kérte, aki azt ajánlotta, hogy menjen el Eőry Emil gyerekeknek rendezett festőszakkörébe.

A hatvan körül járó férfi pedig megfogadta a tanácsot, a hóna alá fogta dossziét a bemutatásra kiválogatott képeiből, és felkereste Eőry Emilt. „Volt, ami tetszett neki, néha csóválta a fejét és tanácsokat adott. Amíg ez a szakkör működött, én eljártam a tíz-tizenkét éves gyerekekkel. A képeimet is elvittem Emilhez, bírálatra, és haláláig jó kapcsolatban maradtunk. Egyik érdi kiállításomat ő nyitotta meg, beszédében dicsérte az egyéni stílusomat, és biztatott a továbbiakra.”

A mostani kiállítás azonban már nem a fejlődésről, hanem inkább az összegzésről szól, címe, A búcsúpillantás is erre utal. „Úgy érzem, ez már a befejezés” – árulta el az idős művész.

A megnyitó azonban nem a búcsú, hanem a vidámság jegyében telt, amiről az IRKA tagjai gondoskodtak. Daróci Márta kortárs verseket – többek közt Csuka Zoltántól – szavalt, Barát Iván Romhányi-költeményekkel nevettette meg a közönséget, Falus Gábort pedig, aki örökzöld melódiákat játszott a gépzongorán, vissza is tapsolták az idősek.

Wischin Tibor tárlatát november 25-ig szerdánként 17 és 19 óra között tekinthetjük meg a Szociális Gondozó Központban (Topoly u. 2., bejárat a Tállya u. felől).