November 26-án, csütörtökön 17 órától közmeghallgatást tart a város. Az eseménynek a Polgárok Háza díszterme ad otthont, ahol az érdi lakosok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdéseket tehetnek fel, illetve javaslatokat fogalmazhatnak meg.
Ezeket a javaslatokat, illetve kérdéseket a résztvevők egyrészt a helyszínen személyesen fogalmazhatják meg, másrészt írásban is meg lehet tenni, de utóbbinak határideje van,
2026. november 21-én 13:00 óráig lehet ezeket benyújtani.
Írásban három lehetőséget biztosítanak a közmeghallgatás iránt érdeklődők számára:
- a fenti időszakban működő kozmeghallgatas@erd.hu e-mail címre,
- munkaidőben a Polgárok Háza (2030 Érd, Alsó u. 3.) előterében elhelyezett gyűjtőládába, továbbá
- a kérdéseket, észrevételeket elküldhetik postai úton is a Polgármesteri Hivatal címére (2030 Érd, Alsó u. 1.) úgy, hogy az a határidőig megérkezzen.
Fontos kiemelni, hogy a közmeghallgatáson személyesen felszólalók nevük, valamint szükség esetén lakóhelyük településszintű megjelölése után ismertethetik közérdekű kérdéseiket vagy javaslataikat.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a rendezvény nyilvános lesz, és a dokumentálás, a jegyzőkönyv elkészítése, valamint az önkormányzati működés átláthatóságának biztosítása érdekében kép- és hangfelvételek, illetve fényképek is készülhetnek. A felvételeket az adatvédelmi szabályok betartásával az önkormányzat hivatalos online felületein is közzétehetik.
Az előzetesen írásban benyújtott kérdések ismertetésekor a beküldők kapcsolattartási adatait nem hozzák nyilvánosságra. A válaszok megadásához szükséges postai vagy elektronikus elérhetőségeket külön, nem nyilvános módon kérik be és kezelik.
A közmeghallgatással kapcsolatos további adatvédelmi információk Érd önkormányzatának hivatalos honlapján, a www.erd.hu oldalon érhetők el.