Furcsa tárgy bukkant ki a Dunából a Molnár utca és a százhalombattai téglagyár közti szakaszon. Lehet, hogy a medret vájták vele? Vagy ballaszttartály, ami egy uszályról esett le?

A google szerint egy régi hajó alkatrésze vagy darabja lehet, amiből számtalan található a folyóban. Az Érden Láttam, Hallottam Facebook-csoportban megindultak a találgatások, van, aki szerint egy pontonhíd eleme, más úgy tudja, hogy egy két hajó közé tett távtartó lehet, ami a tétényi kotrásoknál elszabadult, és körülbelül negyven éve akadt fenn Érdnél.

Lehet, hogy hamarosan megtudjuk a pontos választ, ugyanis Csőzik László polgármester a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál kezdeményezte a műtárgy beazonosítását és esetleges kiemelését, merthogy a tartályszerűségről az önkormányzat sem tudja, hogy micsoda.

Nem ez az egyetlen tárgy, ami a Duna visszahúzódásával és apadásával a felszínre bukkant. A Molnár utcától Batta felé sétálva számtalan eldobált holmira bukkanhatunk. Fél pár szandál, repohár, kamiongumi, sőt, még egy sütő is hever a szikkadt mederben. Valószínűleg a vízbe hajították, ahelyett, hogy elvitték volna a hulladéktelepre.

Akkor a víz jótékonyan elrejtette, most a felszínre került, ahogy számtalan érdekes kő, kagyló is. Egy gyereknek kánaán, felnőtt szemnek viszont szomorú látvány, mennyire apad a Duna.

Hiba volna azt gondolni, hogy az alacsony vízállást a nyári szárazság idézte elő. Inkább a klímaváltozás, ami egész évben érezteti hatását. Az  Országos Vízjelző Szolgálat  adatai szerint idén jóval alacsonyabb az átlagos  vízállás, mint a korábbi években volt, azaz nagyon sok olyan nap volt az évben, ahol a vízállás 100 centiméter alatt volt.

Szomorú rekord

A mai napon mérték a legalacsonyabb vízállást idén Budapestnél: 50 centimétert. Igaz, január 14-én is volt már hasonló érték: akkor 51 centis volt a Duna vízállása. Az Országos Vízjelző Szolgálat munkatársa az ÉrdMostnak elmondta: a Duna vízszintjének tekintetében nevezhetjük az idei évet kiemelkedőnek – csak sajnos, nem pozitív, hanem negatív előjellel.

Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a valaha mért legalacsonyabb vízállást (amit LKV rövidítéssel jelölnek a vízügyi grafikonokon) még nem érte el a Duna: ez ugyanis Budapestnél 33 centiméter.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a víz mindenütt 33, vagy 50 centiméteres, és rövidnadrágban átsétálhatunk a téglagyártól Halásztelekre.

A víz magasságát vízmércék mérik a folyómeder oldalában (tehát nem a legmélyebb ponton).  A történelem során kijelöltek egy nullpontot, ez a viszonyítási alap. Ez a nullpont nem a vízfenéken van. Csak érdekességképp: a budapesti (Vigadó téri) vízmérce nullpontja 94,97 méterrel található a Balti-tenger szintje felett.

A nullpontnál ma már tudunk alacsonyabbat mérni, ezért fordulhatnak elő a vízállás-jelentésben mínusz értékek, ami a tiszai vízállásoknál elég gyakori, de a Dunánál is előfordul. Magát a nullpontot azért nem definiálják újra, mert akkor a történelmi adatokat is újra kellene alkotni.

Tehát ha 50 centiméteres vízállást olvasunk le, az nem azt jelenti, hogy a folyó fél méter mély, hanem azt, hogy a víz felszíne 50 centiméterrel van a tengerszint feletti alapvonal felett.

E kis vízügyi kitérő után térjünk vissza a jelenlegi vízállásra, jobban mondva annak hatásaira. Mert sajnos a víz apadása nem csak azzal jár, hogy felszínre kerül egy-két sütő, repohár (vagy épp pár középkori pénzérme, mint pár évvel ezelőtt, amikor az érdi kincset megtalálták).

Pusztuló ártéri erdő

A Beliczay-sziget faállományára láthatóan negatív hatással van a szárazság és a Duna apadása: a növények a súlyos aszály miatt leállítják alapvető életműködésüket és a túlélésért küzdenek.

Főleg az idősebb fák veszélyeztetettek, a fiatalabb erdőállományok ellenállóbbak, annál is inkább, mert a nemesnyár-erdőket folyamatosan őshonos szürke- és feketenyárra cseréli az erdészet, ezek pedig el tudják viselni a hosszabb szárazságot is – tudtuk meg Tóth Pétertől, a Ráckevei Erdészet vezetőjétől. A sziget látogatóinak is feltűnhetnek a kidőlt fák, illetve száradó csúcsok, ezek mind a szárazság számlájára írhatók.

Mi lehet a megoldás azon felül, hogy ellenállóbb fákat telepítenek a szigetre? Például a vízvisszatartás. Ezt célozza a Restoriver program, amiről már többször is írtunk – cikkgyűjteményünket itt találják. A nemzetközi projekt célja természetalapú vízmegtartó megoldások kidolgozása, vagyis olyan beavatkozások tervezése, amelyek a természet saját folyamataira építve segítenek kezelni a klímaváltozás hatásait.

Mi a helyzet a vadállománnyal?

A Beliczay-sziget vadállománya szerencsére nincs veszélyben a szárazság  miatt, mert bár az erdei dagonyák, vízzel feltöltött mélypontok eltűntek, a vadak hozzájutnak a vízhez. Megtanultak együttélni a szárazsággal, ahogy az árvízzel is – mondta az ÉrdMostnak Gargyánszki Alekszander vadőr. A probléma inkább az ember jelenléte, ugyanis a vadak akkor mennek csak le a vízhez, amikor nincsenek kirándulók.

A hódokat hátrányosabban érinti a víz apadása, mint a többi gerinces állatot, mert nagyobb utat kell megtenniük a száraz mederben az élőhelyétől (azaz a víztől) a táplálékig (a parti növényzetig), de ők is megtanultak alkalmazkodni. A madarak is tudnak inni a Dunából, de kevésbé szeretik, ellenben a sekélyebb itatókkal, madáfürdőkkel. Aki a sziget közelében lakik, tegyen ki egyet az árnyékba, esetleg a fáról lelógatva, és nemsokára élvezheti a madarak társaságát.

Melegedő víz, fuldokló halak

„Jobb, ha elkezdjük megszokni a Duna alacsony vízállásást. Az előrejelzések szörnyű képet festenek: ha a jelenlegi tendencia folytatódik, az ötvenes évekre a Duna akkora lesz csak, mint mondjuk az Ipoly” – ezt már Erdélyi Pupa Balázs, a Kék Sodrás Mozgalom szóvivője mondta az ÉrdMostnak.

A klímaváltozás nemcsak szárazsággal és a folyók apadásával, hanem a vízhőmérsékletek melegedésével is jár. A meleg víz kevesebb oldott oxigént köt meg, ami a halak tömeges fulladásához vezethet. Azok a fajok maradnak meg, amelyek tűrik ezt a meleg, oxigénhiányos állapotot, az őshonosok kiszorulnak, az invazívak pedig elszaporodnak. A sneci, a keszegfélék és a süllő lehet nagy vesztese a klímaváltozás hatásainak, a harcsa pedig a nyertese.

A mederviszonyok változásával a halak, kétéltűek élettere is jelentősen csökken, eltűnnek a korábbi élőhelyek, búvóhelyek. A part menti sekélyesek, mellékágak kiszáradása miatt az ívó halak nem tudnak megfelelően szaporodni, az ikrák elpusztulnak a szárazra került területeken.

Adódik a kérdés, mit lehetne tenni e káros hatások ellen? A szakember szerint egy út van, a klímaadaptáció. Azaz a már elkerülhetetlen éghajlatváltozáshoz és annak következményeihez való tervezett alkalmazkodás, minimalizálva a károkat és kiaknázva új lehetőségeket. Ennek egyik eleme az élőhelyek változásainak felmérése, kutatása, illetve az élőhelyek megőrzése, fejlesztése.

Veszélyben van-e az ivóvíz?

Röviden: nincs. Lanku Ildikó, az ÉTV ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta, ivóvizünk részben (50-60 százalékban) a Fővárosi Vízművektől érkezik, részben a helyi mélyfúrású kutakból származik, vagyis az ÉTV nem vesz vizet a Dunából.

A Fővárosi Vízművek azonban igen, méghozzá a Csepel-szigeten. Minapi facebooki-posztjukban így fogalmaznak: „A kisvíz jellemzően üzemeltetési kihívás: ilyenkor kevesebb víz jut a kutakhoz, ezért nő az igénybevételük. Ez az igénybevételi szint azonban jelenleg sem tekinthető kritikus mértékűnek – a szolgáltatási területünkön kellő mennyiségű vizet tudunk biztosítani. A rendszer kapacitástartalékokkal rendelkezik, és a víztermelés továbbra is zavartalan.”

Hozzáteszik azt is: a vízminőség alacsony vízállás idején sem romlik, de a vízbázisok sérülékenysége miatt a környező területek szennyezőforrásait folyamatosan figyelik.