Tollaslabda: tizennyolc érdi jutott tovább

Tollaslabda: tizennyolc érdi jutott tovább

Összesen 109 résztvevővel, közte 24 érdivel rendezték meg a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában a Pest megyei Diáksport Szövetség, a Magyar Tollaslabda Szövetség és az Érdi VSE társszervezésében a Pest megyei diákolimpia döntőjét.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ezúttal A-kategóriában nem rendezték meg a viadalt, az indulók egyből bejutottak az országos döntőbe, míg a B-kategóriában hat korcsoportban mérették meg magukat a tollaslabdázók, akik közül kategóriánként az első négy helyezett indulási jogot szerzett a március 2-án, Cegléden rendezendő területi döntőre.

A B-kategória összesített versenyét az elmúlt három évben egyaránt megnyerő Batthyány Sportiskolai Általános Iskolából 24 érdi ragadott ütőt, akik mellett további érdiek is szerepeltek.

Az I. korcsoportban a fiúknál Dancs Olivér ezüstéremmel, a lányoknál Dudás Vanessza és Bíró Ajsa bronzokkal jutott tovább.

A II. korcsoportban a fiúknál három érdi is dobogóra állhatott, miután Borbás Dávid mögött Kovács Marcell lett a második, Tóth Milán a harmadik helyezett.

A III. korcsoportos fiúknál is hasonló volt a helyzet, miután a győztes itt Horváth Levente lett, de közé és a két bronzérmes érdi, Nikolics Balázs és Flórián Bence közé bejött még a dánszentmiklósi Sedró Kornél a második helyre. Itt a lányoknál Fekete Tímea egy harmadik hellyel jutott a területire.

A IV. korcsoportban a fiúk az előbbi két korosztályt is felülmúlták: mind a négy továbbjutó érdi lett, az aranyérmet a VMG-s Harmos Márton érdemelte ki, a két batthyánys, Nikolics Dominik és Nika Roland, valamint a szintén VMG-s Flórián Tamás előtt. Itt a lányoknál Villás Viviené lett az első, Csányi Zoéé a második hely.

A középiskolás korosztályok közül a Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnázium és az Érdi Koós Károly Szakgimnázium és Szakközépiskola két érdije, az első helyezett Perényi Zsófia és a második Bugyenszki Adrienn jutott tovább.

Továbbjutók, Tollaslabda Pest megyei Diákolimpiai Döntő, Érd
I. korcsoport

fiúk: 1. Szabolcs Balázs (Göd), 2. Dancs Olivér (Batthyány), 3. Pataki Alex (Szada) és Szakács Krisztián (Zsámbék)
lányok: 1. Kihári Boglárka (Zsámbék), 2. Lepkó Sarolta (Göd), 3. Dudás Vanessza (Batthyány) és Bíró Ajsa (Batthyány)

II. kcs.
fiúk: 1. Borbás Dávid (Batthyány), 2. Kovács Marcell (Batthyány), 3. Tóth Milán (Batthyány) és Bertényi Sebestyén (Vác)
lányok: 1. Lengyel Flóra (Verőce), 2. Hudák Lili (Zsámbék), 3. Novák Adrienn (Zsámbék) és Benedek Júlia (Zsámbék)

III. kcs.
fiúk: 1. Horváth Levente (Batthyány), 2. Sedró Kornél (Dánszentmiklós), 3. Nikolics Balázs (Batthyány) és Flórián Bence (Batthyány)
lányok: 1. Novák Rebeka (Zsámbék), 2. Havasi Nóra (Verőce), 3. Simon Eszter (Vác) és Fekete Tímea (Batthyány)

IV. kcs.
fiúk: 1. Harmos Márton (VMG), 2. Nikolics Dominik (Batthyány), 3. Nika Roland (Batthyány) és Flórián Tamás (VMG)
lányok: 1. Villás Vivien (Batthyány), 2. Csányi Zoé (Batthyány), 3. Kiss Boglárka (Verőce) és Csomós Panna (Vác)

V. kcs.
fiúk: 1. László Dávid (Monor), 2. Szőke Richárd (Dunakeszi)
lányok: 1. Perényi Zsófia (Százhalombatta), 2. Bugyenszki Adrienn (Koós), 3. Kardos Luca (Pilisvörösvár) és Parádi Anna (Gödöllő)

VI. kcs.
fiúk: 1. Koczúr Gábor (Vác), 2. Szöllősi Bálint (Fót), 3. Nagy Benedek (Vác)
lányok: 1. Jeruska Zsuzsanna (Cegléd)
 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email