Négy kórus köszönti a tavaszt szombaton

Négy kórus köszönti a tavaszt szombaton

A Rozmaring énekkar idén is megrendezi a Nyitnikék nemzetiségi kórustalálkozót, amelyen most két érdi együttes is fellép.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Rozmaring Német Nemzetiségi Kórus minden tavasszal megrendezi a Nyitnikék nemzetiségi kórustalálkozót.

„Ez voltaképpen egy nemzetiségi fesztivál, amire nemcsak kórusokat szoktunk meghívni: szerepeltek már hangszeresek és táncosok is” – mondta az ÉrdMostnak Stiblo Anna, aki 2010 óta a Rozmaring kórus karnagya. Hogy egy adott évben fellépnek-e táncosok, az rendszerint attól függ, hol tudnak helyszínt találni.

Stiblo Anna (archív fotó, készítette: Balogh Alex)

Idén a Szepes lesz a helyszín, itt mutatkozik be egymásnak és a közönségnek négy német nemzetiségi énekkar, köztük két érdi: a Rosenbrücke és a Rozmaring, valamint egy zsámbéki kórus és egy pestlőrinci együttes. Utóbbiaknál már többször is voltak karácsonyi koncerten az érdiek, és ez most jó alkalom, hogy visszahívják őket.

A Rozmaring kórus nemcsak a környék nemzetiségi énekkaraival, hanem az Érdi Német Kultúregyesülettel is szoros kapcsolatot ápol. A kultúregyesületa pályázati munkában is támogatja őket.

A XVI. „Frühlingswart” Nyitnikék Német Nemzetiségi Kórustalálkozó március 28-án 16 órakor kezdődik a Szepesben, a belépés ingyenes.

Címlapfotónk a mesterséges intelligencia segítségével készült

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email