Orbán: A győzelem kapujában állunk

Orbán: A győzelem kapujában állunk

Orbán Viktor szerda este a köztévének adott interjút, melyben elsősorban az oltásról, a nyitási tervről és a járványhelyzetről beszélt. A miniszterelnök szerint még két-három nehéz hét jöhet, de a győzelem kapujában állunk a nyarunk pedig szép és vidám lesz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elsőként arról volt szó, hogy miért éppen 2,5 millió beoltott embernél húzták meg a határt, hogy elindulhat a nyitás. Orbán erre azt mondta, hogy a nyitás csalóka kifejezés, inkább újraindítás szót használná, mert újra kell majd indítani az országot. „A 2,5 millió pedig egy erkölcsi törvény. Nem szabad addig újraindítani, amíg a leginkább veszélyben lévők nem kaptak oltást, ez a 65 év fölöttieket jelenti.”.

Elhangzott a kérdés, hogy nem lett volna-e okosabb egy rövid és kivételek nélküli zárás. Orbán szerint amíg a fertőzések elszigeteltek voltak, addig a zárás segített, de szerinte most már a zárások és korlátozások csak lassítani tudják a fertőzést, megállítani nem.

„Tömeges a fertőzés, és ezt már bizony a zárások és a korlátozások csak lassítani tudják, megállítani már nem. Tavasszal elég volt korlátozásokat bevezetni, és azzal meg lehetett állítani a fertőzést, de ez nem olyan vírus. Itt most csak lassítani tudunk, ha korlátozunk. Egyetlen orvosság van, egyetlen módon tudjuk megállítani, nem egyszerűen csak lassítani, hanem megállítani vagy megölni ezt a vírust, ez pedig az oltás, ezért most minden erőnket az oltásra kell összpontosítani”

 

Arra a kérdésre, hogy nincs-e rossz optikája annak, hogy ilyen járványhelyzetben a nyitási stratégiáról beszélnek, Orbán azt mondta, hogy szerinte fontos, hogy az emberek tudják, mire számíthatnak, el tudják tervezni az újraindítást, és a szülőknek is tudniuk kell, meddig kell otthon lenni a gyerekekkel. A miniszterelnök szerint az újraindításkor a közösségi életet is újra kell majd indítani, mert mindenki elvesztette a derűt, de nemcsak Magyarországon, hanem Európában. Az ellentmondás, hogy sokan szigorításokat sürgetnek, míg mások nyitást, szerinte úgy oldható fel, hogy minél többet oltanak, és akkor fog közeledni ez a két álláspont.

Szerdán minden korábbinál rosszabb napi halálozási statisztikákat közöltek, összesen 302-en haltak meg. Az interjúban megkérdezték Orbántól, hogy mikor billenhet el a halálozási statisztika. Azt mondta, hogy az jó, hogy van vakcina, de egyébként csupa rossz hírt hall. „Maga az egész helyzet nélkülöz mindenféle romantikát, jó hírt. Az oltás segít egyedül” – mondta, majd kifejtette, hogy az oltás ellen agitálás már bűnnek is nevezhető.

A kórházi kapacitásokról is szó esett. Orbán szerint átcsoportosításokkal megoldható a helyzet és a technikai feltételek is adottak, az átcsoportosításokra egyébként megvan a lehetősége a kórházak vezetőinek, mondta. Elhangzott, úgy látja, hogy emberfeletti munka árán, de működni fognak a kórházak. „Az orvosainkon, ápolóinkon nem fog múlni egyetlen emberélet sem, mert szívvel-lélekkel végzik munkájukat. Úgy láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy nagy erőfeszítések árán, de lesz elég ember”

A múlt héten Orbán bejelentette, hogy április 19-én nyithatnak az iskolák, a tanárokat pedig április 10-ig fogják beoltani. Szerinte kényelmesebb lenne megvárni a másodikat, erről is megy a vita, mikortól van meg a kellő biztonság. De szerinte az első oltás nagyon komoly védettséget ad, és megérti, ha mindenki szeretné megkapni mindkét oltást, de azt kérte, a pedagógusok legyenek figyelemmel a szülőkre is.

„Azt kértem tőlük, hogy vegyék figyelembe a szülők érdekeit is, akik nem tudják hova vinni a gyereket”

Végezetül arról beszélt a miniszterelnök, hogy tenni kell még néhány lépést, hogy visszakaphassuk a régi életünket, ami nem lesz megint egyből olyan, mint a járvány előtt. Sokadjára hangzott el az is, hogy már csak két-három nehéz hét van hátra.

„A győzelem kapujában állunk. Lesz még két-három nehéz hetünk és a bizonytalan hangok elhalkulnak. A nyarunk pedig szép és vidám lesz, de most a szívünk azokkal van, akik elvesztették családtagjaikat, barátaikat. Most értük imádkozunk. Közben készülünk arra, hogy visszakapjuk a derűs, boldog és reményteljes életünket. Ez most karnyújtásnyi távolságra van tőlünk ”

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email