Március másodikától osztja a zöldzsákokat az ÉTH. Az első félévre gyűjtési alkalmanként 2 darab, azaz összesen 16 darab ÉTH-s gyűjtőzsákot biztosít a szolgáltató. Fontos, hogy az esetlegesen át nem vett mennyiség nem vihető át a következő hónapra. Ez azt jelenti, hogy
március folyamán 16 zsákot vehetünk át,
áprilisban 12-t,
májusban 8 zsákot kaphatunk,
júniusban viszont már csak 4-et.

A zöldzsákokat az Alispán u. 2. szám alatti ügyfélszolgálaton vagy a Sas utcai hulladékudvarban vehetjük át, ügyfélfogadási időben, számla vagy csekk bemutatásával, amennyiben nincs elmaradásunk.
Ugyanitt további zsákokat is vásárolhatunk, 422.- forintos bruttó áron. A zsákok díját a negyedéves számlán tüntetik majd fel.

Fontos, hogy az ÉTH csakis az emblémás zöldzsákokat szállítja el. A zsákokba fű- és lombhulladék kerülhet. Ezen felül 3 köteg gallyat is elvisznek (egyméteres darabokban kötegelve). Fatuskót, törzset kihelyezni nem szabad.
Az ÉTH oldalán olvasható tájékoztatás szerint a második félévtől a MOHU fogja biztosítani a zöld hulladék elszállításához szükséges edényzetet vagy zsákot, ennek módjáról jelenleg nem rendelkeznek információval.