22_03_29_erdmost_nincskep

Idén is mesével tisztelegtek a gyerekek Benedek Elek születésnapján

22_03_29_erdmost_nincskep

Idén is mesével tisztelegtek a gyerekek Benedek Elek születésnapján

A nagy meseíró születésnapján tartjuk a Magyar Népmese napját, melyen immár hagyomány, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában megrendezik a Katyika meg Matyika országos mesemondó versenyt. Tavaly óta Elek apó szobra is az iskola belső udvarán áll, ahol idén is koszorút helyeztek el a diákok.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A mesemondó versenyt 12 éve indította el Nagyné Balázs Gabriella, az iskola egyik tanára, Kóka Rozália, Magyar Örökség-díjas mesemondó pedig fővédnökként vesz részt a programon. Az országos versenyre idén 4 érdi iskolából neveztek diákok, de ezen túl Érden kívüli iskolákból is érkeztek diákok, hogy összemérjék mesemondó tudásukat.

– Én A vénasszony és a halál című magyar népmesével készültem a versenyre. Immár 12. alkalommal vagyok itt, első osztálytól kezdve veszek részt ezen a mesemondó versenyen. Nagyon sajnálom, hogy hamarosan itt kell hagynom a kedvenc versenyemet és iskolámat is – mondta el Oláh Levente, Kőrösis diák.

Az idei évben nagy örömmel fogadta el a meghívást Benedek Elek egyik leszármazottja, Benedek Enikő is, aki nagy megtiszteltetésnek vette, hogy üknagyapja testvérének szobrot is állítottak tavaly az iskolában. 

– Az én gyerekkoromban nagyon fontos volt a mesekönyv. A ’70-es években Erdélyben nem volt internet, de a televízióban sem voltak olyan műsorok, amik egy gyereknek érdekfeszítőek lettek volna. Hála Elek apónak, mi is a mesén nőttünk fel. Szerencsére ma is fontos szerepe van a mesének, ugyanis szeretetre tanítja a gyerekeket, és ha Elek apó történeteit nézzük, akkor bizony a hazaszeretet is fontos szerepet kap – mondta el meghatódva Elek Enikő, aki egy koszorút is hozott a szoborhoz.

Kóka Rozália mesemondó arra emlékezett vissza, hogy korábban is inkább az általános iskolások vettek részt a versenyen, de mindig nyitottak voltak középiskolások jelentkezésére is, sőt, volt olyan év, amikor felnőttek is mondtak mesét. 

– Nem telik el esztendő úgy, hogy ne vegyek részt ezeken a programokon. Csodálatos, fontos és egy ilyen ügy mellé oda kell állni. Ez a verseny ráirányítja a figyelmet a magyar népmesékre. Amikor a gyerekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy megtanuljanak egy mesét, kiálljanak egy pódiumra a társaik elé, akkor sokkal több gyerekhez jut el a mesemondás szeretete – emelte ki Kóka Rozália, aki maga is a mese bűvöletében él már gyermekkora óta.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email