Száz adag gulyáslevessel vendégelte meg a városlakókat az Érdi Fidesz az Összefogás székház udvarán. A leves mellé kenyér, szaloncukor és meleg tea is dukált. Az asztaloknál halkan beszélgettek az emberek; kérdésünkre elmondták, hogy nem is annyira a meleg ebéd, mint inkább a társaság, a beszélgetés lehetősége vonzza őket. Ahogy egyikük mondta nevetve, nagyon nem jó egyedül enni.

„Évtizedes hagyomány már, hogy karácsony előtt megtartjuk ezt a szeretetvendégséget. Emellett a rászorulókat ajándékcsomagokkal is megleptük: tartós élelmiszereket szállítottunk ki számukra” – mondta az ÉrdMostnak Gasparik Gábor, az Érdi Fidesz elnöke, akitől megtudtuk azt is, hogy tíz-tizenöt ember dolgozott azon, hogy a december 23-ai ételosztás megvalósulhasson.

A meleg ebéd mellé édesség is járt: mézeskalácscsomagot vihettek haza a látogatók. Gasparik Gábor elmondta azt is: ami a levesből megmarad, azt a hajléktalanszállóra viszik – ez is hagyomány már náluk. „Ami viszont új, hogy januárra is tervezünk egy ételosztást, ennek részleteit később ismertetjük majd” – tette hozzá az elnök, aki végezetül a szeretetvendégség anyagi hátteréről ejtett szót. Elmondta, hogy a meleg ebéd hozzávalóit az Érdi Fidesz finanszírozta, és hozzájárult a költségekhez Aradszki András országgyűlési képviselő is.

Alig néhány méterre az Összefogás székháztól, a Múzeum sétány mellett babgulyás készült. Balogh Gusztáv érdi lakos főzte a helyszínen, ő fizette az alapanyagokat is. És még dobozokat is hozott magával, hogy legyen miben elvinni a meleg ételt.
„Nagyon szegény családból származom. Tudom, mit jelent az, hogy nincs. Isten megengedte azt, hogy most van. Úgy döntöttem: ne csak én egyek, hanem azok is, akik rászorulnak. Nagyon sok a szegény, hajléktalan ember, én pedig nagyon szívesen szétosztom ezt az ételt, amit jó szándékkal, szívvel-lélekkel főztem” – mondta Gusztáv, aki kérdésünkre elmondta azt is: első ízben szervezett ilyen akciót, és ha marad az ételből, azt ő is a hajléktalanszállóra viszi.

Az ÉrdMost információi szerint legközelebb december 28-án, vasárnap lesz ételosztás, az egyházak szervezésében, tehát házhoz viszik majd a meleg ebédet.