Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot, azonban a kezdeti lendület gyorsan alábbhagyott – a megnövekedett kereslet felszívta az olcsóbb, 70 millió forint alatti lakásokat, és még a régóta hirdetett ingatanokat is sikerült értékesíteni – írja honlapján a Balla Ingatlan.
Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője szerint az érdeklődők nem várták meg az Otthon Start szeptemberi indulását, hanem már augusztusban elkezdtek aktívan keresgélni, és születtek is előszerződések.
A gyors reagálás eredménye az lett, hogy mára a kínálat jelentősen szűkült, ami miatt kérdéses a folytatás is.
A szakértő szerint, ha lenne továbbra is választék a keresett ingatlanok kategóriájában, akkor kitartana az élénk vevői érdeklődés, így viszont érezhetően csendesebbé vált a piac.
Érd esetében nehéz megmondani, hogy mennyivel emelkedtek a használt ingatlanok árai, ugyanis a rendkívül sokféle paraméterrel rendelkező családi házak esetében nem könnyű az összehasonlítás. A drágább családi házaknál a piac kevésbé bírja el az áremelést, mint a kisebb, keresettebb, gyorsabban forgó lakásoknál.

Az viszont biztos, hogy az újépítésű lakások piacán Érd októberben vált a legdrágább vidéki várossá: a négyzetméterenként 1,38 millió forintos átlagos kínálati árával megelőzte Sopront, Győrt és a korábbi listavezető Debrecent is. Ez a különleges helyzet tovább fokozta a vásárlói érdeklődést a település iránt.
Az érdi használt családi házaknál azonban még bőven 1 millió forint alatt járnak a négyzetméterárak, sőt a nagyobb ingatlanok esetében még a félmillió forintot sem éri el a jelenlegi eladási négyzetméterár.
Az alku mértéke azonban érezhetően csökkent, sőt volt olyan ingatlan, amely felfelé licittel kelt el végül.
Hártó Regina figyelmeztet: ha egy olyan ingatlanra, amely korábban évekig nem kelt el, most az élénkebb keresletben bízva rátesznek még 10-20 millió forintot, az továbbra sem fog vevőre találni.
A vevők nagy része a 3%-os hitelre vásárol, és jellemző, hogy az Otthon Start esetében mindenki a lehető legkisebb önerővel próbál ingatlanhoz jutni. Az így „megspórolt” pénzt pedig jellemzően felújításba, korszerűsítésbe forgatják bele.

A drágább ingatlanok esetében az Otthon Start mellett más állami támogatású hiteleket is felvesz sok vevő – volt olyan eset, amikor Otthon Start, CSOK Plusz és Babaváró segítségével vásároltak családi házat Érden.
A befektetői vásárlások most nem kifejezetten jellemzők Érden, bár akadt olyan vevő, aki jelezte, hogy kiadásra vásárol az Otthon Start segítségével.
A településen továbbra is érvényes a változtatási tilalom, ami jelenleg társasházakra, illetve több lakóegységből álló ingatlanokra érvényes, így csak családi házak építhetők.
Az újépítésű családi házaknál átlagosan 120-140 milliós ingatlanok találhatók meg jelenleg a kínálatban, ami azt jelzi, hogy ebben a szegmensben lényegesen magasabb árakkal érdemes kalkulálni, mint a használt házaknál.
A szakértő szerint a továbbiakban elsősorban arra lehet számítani, hogy a keresett árkategóriákban az erősen beszűkült kínálat miatt nem igazán tud kibontakozni a kereslet. Az elkövetkező hónapokban már nem számít különösebb élénkülésre, várakozások szerint inkább egy korábbinál nyugodtabb piac alakul ki Érden.