Drámai végjáték után szerzett pontot az Érd

erd_kezilabda_csapat

Drámai végjáték után szerzett pontot az Érd

A női kézilabda NB I/B nyolcadik fordulójában a PTE PEAC-SIPO volt a vendég az Érd Arénában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Fontos találkozóra készült a hétvégén az eddig még nyeretlen Érd, hiszen a bajnokság 8. fordulójában a tabella 13. helyén állomásozó pécsi együttest, a PTE PEAC-SIPO csapatát fogadta az Érd Arénában.

A több új játékost is felvonultató érdi alakulat kiéhezett volt a sikerre, így a két bajnoki győzelmet is jegyző Baranya vármegyeieknek nem volt könnyű dolga.

A mérkőzés hetedik percéig kiegyenlített volt a játék a két csapat között, ezután azonban a hazaiaknak jött ki jobban a lépés és a tizedik percre már háromgólos előnybe kerültek Oláh Márk lányai(7-4). Ennél az állásnál azonban mindkét gárda beragadt és csak a 16. percben a pécsi Grosics Gréta törte meg a gólcsendet.

Sztranyovszky Lauráék ezután egy hullámvölgybe kerültek, a 20. percben ismét Grosics volt eredményes, így már döntetlent mutatott az eredményjelző(9-9). Az Érd azonban nem adta fel a küzdelmet és a félidő hajrájára jelentős különbség lett a két csapat között.

Néhány másodperccel a játékrész vége előtt még bevette a pécsiek kapuját a házigazda: Helm Boglárka találatával 18-13-as állásnál vonultak pihenőre a felek.

A fordulás után egy kicsit beragadt az Érd, néhány percig nem találta a fogást az ellenfelén, de a különbségen ez érdemben nem változtatott, sőt a 36. percben Sztranyovszky Laura góljával hatra növelték az előnyüket a hazaiak(21-15). A következő tíz percben azonban ritmust váltottak a vendégek és visszajöttek a meccsbe, tíz perc elteltével Bréda Abigél találatával mindössze egy gólra olvadt az érdiek előnye(23-22).

A félidő hajrája rengeteg izgalmat hozott, de a vendégek egyszer sem tudták megfordítani az eredményt. Kanyó Viktóra az utolsó perc elején betalált az érdi kapuba, így röviddel a meccs vége előtt egyenlíteni tudott a pécsi együttes(29-29). Fél perccel a meccs vége előtt Oláh Márk időt kért, így mindenki abban bízott, hogy az utolsó támadást góllal zárják az érdiek, megnyerve a találkozót.

Az élet azonban átírta a forgatókönyvet, hiszen csak egy időntúli dobásra maradt lehetősége az érdieknek, de nem sikerült bevenni a vendégek kapuját, így 29-29-es döntetlennel zárult a találkozó, az érdiek pedig megszerezték első bajnoki pontjukat.

Női NB I/B 8. forduló
Érd – PTE PEAC-SIPO 29-29 (18-13)
Érdi gólok: Háfra 8, Vajer, Sztranyovszky, Szunyok 4-4, Helm, Schiszler 3-3, Mikó 2, Seres 1

Az Érd legközelebb november 15-én, szombaton 13 órakor a Ferencvárosi TC U20 ellen lép pályára az Elek Gyula Arénában. Az Érd a 15., míg a fővárosiak a 14. helyről várják ezt a találkozót, a csapatok között mindössze egy pont a különbség. A bennmaradásért folytatott küzdelemben mindkét alakulatnak fontos a pontszerzés, így valószínűleg izgalmakban itt sem lesz hiány.

Fotó: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Érd pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében takarító munkakör betöltésére.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email