Rusvai Miklós: még legalább két hétig felfelé megy a járvány

Rusvai Miklós: még legalább két hétig felfelé megy a járvány

A következő két hétben 10 ezer körül alakulhat a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – mondta az InfoRádiónak Rusvai Miklós. Azonban a hivatalos adatok csak a pozitív esetek alig 10 százalékát mutatják, így valójában akár napi több mint 100 ezer új beteg is lehet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Sajnálatos mód a harmadik hullám továbbra is csak a felfutó szakaszában van, és ez legalább két hétig még biztos, hogy így is lesz – fogalmazott Rusvai Miklós az InfoRádiónak. Annál is inkább, mert a hétfői nappal életbe lépett szigorúbb intézkedések körülbelül két hetes csúszással érvényesítik majd a hatásaikat.

A víruskutató, aki az Érd Médiacentrumnak is rendszeresen nyilatkozik – egyéb országok adatait, illetve a statisztikákat figyelembe véve – tízezer körül várja a magyarországi maximumot a napi új fertőzöttek számában – „de ez megint csak kevésbé informatív”, jegyezte meg, tekintve, hogy jelenleg is jóval a WHO-ajánlás fölött van a pozitív tesztek százalékos aránya az összes elvégzett tesztek között, ami azt mutatja, valójában nem derítjük föl az új fertőzötteknek csak töredékét, amit 10 százalék körülire saccol.

Az, hogy – lakosságarányosan – a halálozási számok tekintetében Magyarország a világ kilencedik legrosszabbul teljesítő országa, Rusvai Milkós szerint azzal magyarázható, hogy a második hullám, tehát a november–december ijesztő, rossz adatai nagyon lerontották az ország statisztikáját, amin azóta sem sikerült javítani.

A szakember az InfoRádió kérdésére válaszolva arra is emlékeztetett: a járvány teljes megállításához a sokat emlegetett 70 százalékos nyájimmunitásra lenne szükség, akár oltással, akár fertőzés révén. Ahhoz pedig, hogy érezhető javulás legyen a statisztikában, körülbelül ennek fele, magyarul 3,5-4 millió embernek a immunitása szükséges.

Az eddig több mint egymillió ember beoltásával – akiknél a védettség zömében a következő tíz napban–két hétben „érik be” – és azokkal a fertőzésen átesettekkel együtt, akik tényleges immunitást is nyertek, nagyjából a lakosság 25 százalékánál tartunk.

Összegzésképp Rusvai Miklós úgy fogalmazott: „nekünk most az a dolgunk, hogy minél több ember szerezzen oltásos immunitást, és ne fertőzésest”.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email