22_03_29_erdmost_nincskep

Érezhető a forgalmon a virágüzletek nyitva tartása

22_03_29_erdmost_nincskep

Érezhető a forgalmon a virágüzletek nyitva tartása

A Nemzetközi Nőnap alkalmából március 8-án még nyitva lehetnek a virágüzletek, ez pedig a forgalmon is meglátszik – tudtuk meg Fodor Bernadettől, a Velencei úti virágüzlet tulajdonosától, aki a zárás ideje alatt házhoz is szállítana virágokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint ismert, a Nemzetközi Nőnap alkalmából március 8-án még nyitva lehetnek a virágüzletek, amelyeknek ezután március 22-ig be kell zárniuk.

A döntéssel kapcsolatban a Velencei út virágüzlet tulajdonosa, Fodor Bernadett azt mondta, optimistán várta a Nőnapot.

„Ez jól is jött, mert nagyon sokan jöttek, úgyhogy alig maradt virágom”

– mondta még délelőtt 10 óra tájékán.

Hozzátette, a kéthetes zárás alatt is lesz teendője, hiszen az üzletben szellőztetni kell és a virágokat is gondozni kell. Kitért rá, tervezi, hogy az éttermi kiszállítókhoz hasonlóan üzletében is lehet házhozszállítást kérni.

„Erre a hétre van esküvő is, temetés is, szóval át lehet ezt vészelni” – tette hozzá.

„Ez a két hét nem olyan nagy időszak, hogy kétségbe kelljen esni. Persze, aki nagyon feltankolt Nőnapra, annak van miért izgulnia” – fogalmazott, kitérve arra is, a KATA-t elengedték márciusra, ami szintén könnyebbséget jelent.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email