Az Érdi „Igraj Kolo” Hagyományőrző Táncegyüttes immár nyolc éve lép fel a horvátországi tengerparti városkában, Selcében, a helyi népművészeti fesztiválon. A horvát nemzetiségi táncegyüttest évről évre visszavárják, az érdiek pedig örömmel tesznek eleget a meghívásnak, és viszonozzák is a szíves vendéglátást: a selceiekkel találkozhattunk már az érdi Horvát Nemzetiségi Napon.
Amire különösen büszkék, hogy Magyarországról nincs más vendég, csak ők. Igaz, idén együtt léptek fel a Tököli Délszláv Nemzetiségi Táncegyüttessel és utánpótlás-csoportjaival (a tököliek és az érdiek művészeti vezetője egyaránt Halász László), így a felnőttek mellett gyerekek is színpadra álltak. Összesen ötven magyar táncos szerepelt a horvát fesztiválon, amit július 5-én rendeztek.
Nem is egyszer, hanem hatszor léptek fel a deszkákra: előadtak bunyevác és mezőföldi táncokat, horvátországi és magyarországi baranyai táncokat, méhkeréki tapsos fiútáncot és lány karikázót.
A magyarok fellépésének nagy sikere volt, és nem csak a helyiek körében: Selce kedvelt üdülőhely, tele turistával, akik nagyon kedvelik a tengerparton rendezett művészeti fesztivált.
Hudák Ágnes, az Igraj Kolo tánckarvezetője az ÉrdMostnak elmondta: sok magyar nyaral Selcében, akik látták az érdiek és a tököliek fellépését. Oda is jöttek hozzájuk gratulálni az est folyamán, ami persze nagyon jólesett a csapatok tagjainak.

A magyar táncosok öt napot töltöttek Selcében, jutott idejük a kirándulásra, beszélgetésre, ismerkedésre, no meg a fürdésre, amit kiváltképp a gyerekek élveztek. Nem csoda, hogy várják a jövő évi fellépést, amire a szíves meghívást már most megkapták a selcei szervezőktől.