Korcsolya: versenyekkel ünnepelték második „szülinapjukat”

Korcsolya: versenyekkel ünnepelték második „szülinapjukat”

2019. februárjában az Érdi Jégcsarnok átadásával több sportággal és egyesülettel bővült a paletta. A BudaSkate SE és a Hofgmann Korcsolya Akadémia két éve hozta létre érdi mű- és szinkronkorcsolya szakosztályát, melynek versenyzői a hétvégén érmekért harcoltak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Két versenyen is jégre léptek az érdi szakosztály korisai, hiszen Budaörsön tartottak a Hoffmann Korcsolya Akadémia szervezésében egy kispályás karnevált a legkisebb műkorcsolyázóknak.

A BudaSkate és a HKA érdi szakosztályából tízen léptek jégre, hogy gyarapítsák tapasztalataikat és éremkollekciójukat.

A hat éven aluliaknál az érdiektől Boros Míra hatodik helyen végzett. Ezt a korosztályt a szintén érdi kötődésű, de már a Hoffmann Korcsolya Akadémiát erősítő Werner Maja nyerte meg.

A 8 év alattiaknál Hegedűs Lilla nyakába ezüstérem került, míg Pál Johanna negyedik helyen végzett.

A két legnagyobb korosztályban viszont kisajátították a dobogót az érdiek, hiszen a 10 év alattiaknál az első helyen Lengvári Boglárka, a másodikon Gálhidi Csilla, a harmadikon Puka Emma végzett. A 12 éveseknél pedig Sonkoly Sára arany-, Viola Zoé ezüst-, Ollé Zoé bronzérmes lett, mellettük még Bakos Kinga hatodik helyen végzett.

Mint Tóth Márta, a BudaSkate érdi szakosztályának edzője elmondta, bár a járványhelyzet miatt jóval kevesebb versenyt, gálát, vagy bemutatót tartanak, az elmúlt két évben versenyzőik töretlenül fejlődhettek, amely nagyban köszönhető annak, hogy az Érdi Jégcsarnokban biztonságban, napi szinten tudnak edzeni.

A BudaSkate SE adult és juvenile együttesei a hétvégén a műkorcsolya, jégtánc és szinkronkorcsolya országos bajnokságon is bemutatták koreográfiáikat a Vasas Jégcsarnokban. Az adult együttes meg is nyerte kategóriáját a szinkronkorcsolyázóknál, míg a két évvel ezelőtt induló juvenile formáció – melynek több tagja csak egy éve kezdett el korcsolyázni Érden – az ötödik helyet szerezte meg.

A mű- és szinkronkorcsolyázók, illetve jégtáncosok legközelebb március 5. és 7. között a – BudaSkate-tel szorosan együttműködő – Hoffmann Korcsolya Akadémia által rendezett óbudai viadalon lépnek jégre.

Eredmények

HKA Kispályás Karnevál, Budaörs, New Ice Jégpálya
6 év alattiak:
6. Boros Míra 6.
8 év alattiak: 2. Hegedűs Lilla, 4. Pál Johanna
10 év alattiak: 1. Lengvári Boglárka, 2. Gálhidi Csilla, 3. Puka Emma
12 év alattiak: 1. Sonkoly Sára, 2. Viola Zoé, 3. Ollé Zoé, 6. Bakos Kinga

Szinkronkorcsolya országos bajnokság, Vasas Jégcsarnok
adult:
1. BudaSkate SE
juvenile: 5. BudaSkate SE

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email