vonat_boldog_no_freepik

Sikertörténet az egy éve bevezetett tarifarendszer

vonat_boldog_no_freepik

Sikertörténet az egy éve bevezetett tarifarendszer

Egyre többen választják a közösségi közlekedést az autó helyett, ami anyagi szempontból is jó döntés, írja közleményében a MÁV-csoport.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Egy éve, 2024. március 1-jén lépett életbe az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformja, amivel túlzás nélkül új időszámítás kezdődött a magyar közösségi közlekedésben” – olvashatjuk a MÁV-csoport minap megjelent, az egy éve létező rendszer tapasztalatait összegző bejegyzésében, amiről annak idején az ÉrdMost is beszámolt.

Mint a cikkben írják, olcsóbb és egyszerűbb lett vonaton, autóbusszal, tramtrainen vagy éppen hévvel utazni Magyarországon, illetve megvalósult a nemzeti tarifaközösség, amelynek köszönhetően immár országszerte egyetlen díjtermékkel igénybe vehetők a közlekedési közszolgáltatások, ráadásul egyes településeken mint Csongrád, Ercsi, Esztergom, Érd és Budapest ma már a helyi járatokon is.

A vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszer akár több tízezer forintnyi megtakarítást jelent a magyar családoknak, ráadásul az olcsóbb tarifákkal párhuzamosan egyszerűbb és átláthatóbb lett a kedvezmények rendszere is.

A közlemény szerint az új tarifák nem csupán azok számára kedvezőek, akik már korábban is a közösségi közlekedést választották a napi ingázásukhoz, mivel az új tarifákkal százezres nagyságrendben sikerült olyan utasok számára versenyképes alternatívává tenni a közösségi közlekedést, akik korábban autóval jártak munkába.

Hangsúlyozzák, hogy a reformok miatt 2024-ben a MÁV-csoport utazásszáma minden eddigi rekordot megdöntve meghaladta a lélektani határnak tekinthető 1 milliárdot, miközben nem csökkentek a közszolgáltató társaságok menetdíj-bevételei sem, hiszen az olcsóbb bérletekből jóval több fogyott és folyamatosan több fogy, mint a korábbi díjtermékekből.

Címlap és belső képek: Freepik

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email