MOSZ_ules

A kormányzati elvonásokról is tárgyal Érden a MÖSZ

MOSZ_ules

A kormányzati elvonásokról is tárgyal Érden a MÖSZ

Az intézkedések ellen már a fideszes polgármesterek is felszólaltak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Március 4-én a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) Érden tartja soron következő ülését, amelyen terítéken lesznek azok a kormányzati intézkedések, amelyek az önkormányzatok gazdálkodását lehetetlenítik el. Többek között szó lesz a szolidaritási adóról, illetve a helyi iparűzési adó (hipa) többletének elvonásáról is, amelyek ellen már a fideszes polgármesterek is felszólaltak.

Gémesi György, a MÖSZ elnöke

Tette ezt például Papp László Debrecen kormánypárti polgármestere, aki élesen bírálta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztert a Versenyképes Járások Programmal kapcsolatos észrevételei miatt. Erre reagált Péterffy Attila, Pécs ellenzéki polgármestere is, aki szerint a szolidaritási hozzájárulás és a Versenyképes Járások Program minden megyei jogú városnak komoly érvágás.

Érd sincs könnyű helyzetben, hiszen a kormányzati intézkedések miatt 1,7 milliárd forintos lyuk tátong a költségvetésben, ami csődhelyzetet idézett elő Pest vármegye legnagyobb településén.

Karácsony Gergely társelnök, budapesti főpolgármester

Ha mindez pedig nem lenne elég, akkor a minap látott napvilágot egy friss tervezet, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium szeretne jobban rálátni az önkormányzatok pénzügyeire. Amennyiben a tervezet valósággá válna, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tárcája átírná a számvitelről, a Magyarország helyi önkormányzatairól, az államháztartásról, a pénzügyi tranzakciós illetékről, valamint a 2025. évi központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényeket.

Ez pedig azt jelentené, hogy már csőd sem kellene ahhoz, hogy csődbiztost rendeljenek ki egy településre.

A fentiek alapján mozgalmas találkozó vár Érden a MÖSZ-re, ahol jelen lesz Gémesi György elnök, Karácsony Gergely társelnök, budapesti főpolgármester, valamint Csőzik László elnökségi tag, érdi városvezető is.

Csőzik László elnökségi tag, Érd polgármestere

A több száz tagot számláló MÖSZ kiemelt célja az önkormányzatok jogainak védelme, érdekeik képviselete a kormányzati döntéshozatalban, valamint szakmai támogatás nyújtása a helyi önkormányzatok számára.

Léteznek más szervezetek is, mint például a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ), illetve a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), azonban a MÖSZ az egyetlen olyan önkormányzati szövetség hazánkban, amelynek a falvaktól, községektől a városokon át, Budapest kerületeiből és a megyei önkormányzatok részéről is vannak tagjai.

fotó: Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email