A Kacagó Kaci Színházat az Életfa Csoport Egyesület tagcsaládjai alapították, de nemcsak a sajátos nevelési igényű gyermekek játszanak benne, hanem testvéreik, barátaik is. Nagy izgalommal készülnek minden előadásukra, így erre a karácsonyi darabra is, Domsa-Faragó Ivett drámapedagógus vezetésével.
Előadásaikra sok szeretettel várnak minden érdeklődőt, hiszen ezek az alkalmak nyitottak bárki számára.
Holle anyó meséjét az új Teleki iskolában (Burkoló u. 40.) adják elő, a karácsonyi program 16:30-kor veszi kezdetét. A gyerekeket az életfás szülők ünnepi kézműves foglalkozással várják, majd egy bencés hittanos gyerekcsapat betlehemi játékokat ad elő.
Az előadás 17:15-kor kezdődik. Holle anyó történetét sok zenével megtűzdelve állították színpadra, és még közös karácsonyi éneklés is lesz a végén. 18:00 órától táncházat szerveznek az életfások.
Az előadást a Több fényt a kacifántos gyerekeknek adománygyűjtő kampányuk keretében rendezik. A pár hete indított akció célja, hogy kétmillió forintot gyűjtsenek össze az Életfa fejlesztője, illetve szolgáltatásai fenntartására, bővítésére.
A kampány keretében rendeztek maratoni úszást, ami idén is kiemelkedően sikeres volt (bővebben itt írtunk róla), 21-én, szombaton pedig jótékonysági sütivásárt tartanak, ahol 10 és 18 óra között sok házi finomsággal, és mindenmentes sütikkel várják a családokat. Az életfás szülők közül tízen-tizenketten sütnek, és külsős támogatók is csatlakoznak hozzájuk.
Az édességek mellett az egyesület kézműveskedő anyukái által készített dísztárgyak, karácsonyfadíszek, játékok, szappanok, bögrék is kaphatók lesznek, sőt, megvásárolhatjuk a tizenhat éves Kovács-Buna Timi mesekönyveit is.
Timi kacifántos gyerek, aki kiskora óta írja kedves meséit, és az ország több pontján vett részt író-olvasó találkozón, könyvbemutatón, sőt, országos televíziós és rádiós csatornákon is vendégszerepelt történeteivel.
Timiről és mesehőseiről itt olvashatnak bővebben, a sütivásárról pedig – amihez egy jótékony célú séta is kapcsolódik, amin persze nem kötelező, de nagyon érdemes részt venni – ezen az oldalon találnak részletes információkat.