Megtalálták a legszebb és legkreatívabb karácsonyfát

Megtalálták a legszebb és legkreatívabb karácsonyfát

A Szepes Gyula Művelődési Központ idén is karácsonyfa-díszítő versenyt hirdetett, pár napja pedig a győztes kilétére is fény derült.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ez már a második esztendő volt, hogy az érdi művház felhívást intézett azokhoz, akik szerették volna megmutatni, egyúttal összemérni karácsonyfa-díszítő képességüket másokkal. Nevezni egyénileg és csoportosan is lehetett, árulta el a szervező.

Mint megtudtuk, a tavalyi hét után idén már kilenc csapat jelentkezett a versenyre, amit az Érdi Galéria kertjében tartottak. Az eredményhirdetésre advent második vasárnapján került sor.

A karácsonyfa-díszítő verseny 2024-es mezőnye

A díszítéshez használt fákat az Érd és Környéke Ipartestület ajánlotta fel, az indulóknak csak a képzelőerőjüket, valamint a dekoráláshoz használt alapanyagokat kellett magukkal vinniük. A nagy küzdelem végén a három tagú zsűri az alábbi versenyzők alkotásait találta a legkreatívabbnak és legszebbnek:

  1. Tóth Krisztina
  2. Kincses Óvoda Fácán Tagóvodája
  3. Kincses Óvoda Ófalusi Tagóvodája
    különdíj: a Juhász család
A győztes fa

A résztvevők értékes nyereményekkel: grincsfával, egy érdi étterem és egy cukrászda által felajánlott kuponokkal, nem utolsósorban pedig különféle játék- és könyvutalványokkal térhettek haza.

A versenyre készített karácsonyfákat december 19-ig bárki megtekintheti az Érdi Galéria nyitvatartási ideje alatt. És, mint azt a szervező hozzátette, a fenyőket a kiállítás után sem hagyják magukra, hanem jótékonysági célra szeretnék felajánlani.

Címlapkép: ÉrdMost/Czere Bálint belső képek: ÉrdMost/Czere Bálint, Szepes Gyula Művelődési Központ

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email