Sok bűnöző származik jó családból

Sok bűnöző származik jó családból

Dezső Andrással, az ország egyik legismertebb oknyomozó újságírójával beszélgettünk, aki november 25-én személyesen is Érdre látogat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Dezső András több, mint húsz éve dolgozik a magyar médiában, megfordult többek közt az Indexnél, a HVG-nél, jelenleg pedig a Telex újságírója. Ugyanakkor ő a szerzője azoknak, a magyar szervezett bűnözésről, illetve a titkosszolgálatokról szóló sikerkönyveknek is, mint a Nagyfőnök, a Fedősztori, a Magyar kóla, nem utolsósorban pedig a Maffiózók mackónadrágban.

Friss podcastunkban a munkája során megismert elképesztő történetekről és sorsokról faggattuk, így aztán olyan környékbeli bűnesetek is szóba kerültek, mint az annak idején a szomszédos Tárnokról eltűnt Radics Attila, aki Portik Tamás embereként volt ismert, vagy a szintén közel két évtizede történt diósdi kettős gyilkosság.

És ha ez valakinek kevés lenne, akkor figyelmükbe ajánljuk Dezső András jövő hétfői, azaz november 25-ei „Maffiózók és Kémek – Az alvilágnak nincs romantikája” című érdi előadását is, ami 18.30-kor kezdődik majd a Szepes Gyula Művelődési Központban.

Címlapkép: Facebook/Dezső András

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email