22_03_29_erdmost_nincskep

Műkorcsolyázók és szinkronkorcsolyázók a jégen

22_03_29_erdmost_nincskep

Műkorcsolyázók és szinkronkorcsolyázók a jégen

A BudaSkate SE és a Hoffmann Korcsolya Akadémia érdi csoportja vasárnap délután karácsonyi gálát tartott az érdi jégcsarnokban. A gálán minden korosztály és szakosztály képviseltette magát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A BudaSkate SE és a Hoffmann Korcsolya Akadémia közösen működtet műkorcsolya és szinkronkorcsolya szakosztályokat Érden, már több mint két éve. Nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében mindkét sportág. Bár a koronavírus miatt a tanfolyami csoportok elmaradtak, így is számmal tudnak részt venni a foglalkozásokon a sportolók.

„Covid idején is fontosnak tartottuk, hogy megtartsuk ezt az évadzáró gálát, még így zártkörűen is, hiszen elengedhetetlen, hogy legyenek céljaik a lányoknak. Azért dolgoznak hónapok óta, hogy bemutassák a tudásukat és lássák, a sok munka meghozza a gyümölcsét.” – mondta el Tóth Márta vezetőedző.

Sminkelés és frizurakészítés előzte meg az eseményt, ezt követően léptek jégre a fiatalok. Azok is, akik csak idén kezdtek korcsolyázni és azok is, akik második vagy harmadik szezonjukat töltik az egyesületnél.

„Incze Kinga Lili és Marczika Lídia Anna két éve szinkronkorcsolyáznak. „Augusztusban kezdtünk el készülni és most végre mindenki bemutathatja, hogy mit tud.” – mondta Incze Kinga , majd Lídia vette át a szót: „Nagyon vártam a fellépést, igaz, hogy most a szülők nem jöhettek el megnézni, de nagyon élvezzük, hogy itt lehetünk  és picit izgulunk is.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email