esozaporpixa

Csak a mai napot kell kibírni

esozaporpixa

Csak a mai napot kell kibírni

Az esős szombatot az előrejelzés szerint derűsebb, de szeles vasárnap követi majd.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hidegfront éri el a Kárpát-medencét, hatására többfelé kell majd csapadékra számítani, és a hőmérséklet is visszaesik – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Szombaton egyre többfelé kell esőre számítani. Reggel délnyugaton, a déli óráktól délkeleten is előfordulhatnak zivatarok. A legnagyobb mennyiség a Pécs-Sátoraljaújhely vonal széles sávjában hullhat. Legkisebb eséllyel északnyugaton lehet csapadék. Ott, valamint a nap első felében a délkeleti, keleti tájakon napsütésben is részünk lehet, ezt leszámítva borult lesz az ég.

Az északnyugatira forduló szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható, de a naposabb délkeleti, keleti részeken 25 fok köré melegszik fel a levegő.

Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Éjjel főleg hazánk délkeleti, keleti felén több helyen várható eső, zápor.

Ami jó hír, hogy hajnaltól északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen kisüt a nap. Vasárnap egyre kevesebb helyen eshet. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek. Délután 13, 18 fok valószínű.

Fotó: Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email