Most dől el, mire szavazhatunk szeptemberben

Most dől el, mire szavazhatunk szeptemberben

Indul a közösségi költségvetés következő fázisa: szakemberek szelektálják a beérkezett ötleteket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Több mint kétszáz javaslat érkezett az érdi közösségi költségvetés projekthez. A március 1-jén indult programban minden 18 év feletti érdi lakos részt vehet. A kezdeményezés célja, hogy a lakossági ötleteket összegyűjtse, és a legnépszerűbbeket meg is valósítsa az önkormányzat. (Bővebben erről itt, itt, itt és itt írtunk, a közösségi költségvetés weboldalát pedig itt találják olvasóink.)

A közösségi (avagy részvételi) költségvetés célja, hogy a helyi közösség közvetlenül dönthessen környezete fejlesztéséről, ne csak a választott képviselőkön keresztül gyakorolja a demokrácia intézményét. 120 millió forintot különített el a projektre  az önkormányzat, a büdzséből a legtöbb szavazatot elnyerő javaslatokat valósítják majd meg.

A közösségi költségvetés több fázisból áll. A javaslattétel nyár elején lezárult, és most indul a következő fejezet: a benyújtott ötleteket a Polgármesteri Hivatal munkatársai és a bizottságok tagjai alaposan átnézik, és eldöntik, melyeket lehet megvalósítani a közösségi költségvetés keretéből, melyek illenek leginkább a közösség igényeihez, illetve összhangban állnak-e a településfejlesztési célokkal.

A bizottságok döntéseit követően a kiválasztott projektek további finomításon és kidolgozáson mennek keresztül.

Ezzel párhuzamosan a második szakaszban elindul az ötletet, ötleteket beküldők kiértesítése: többen nem külön-külön, hanem ömlesztve adták le az ötleteiket, nekik jelzik, hogy javaslataikat szétbontották. Az is előfordul, hogy egymástól függetlenül többen is javasolják ugyanazt – őket az összevonásról értesítik. Jeleznek azoknak is, akik lekésték a május végi benyújtási határidőt, vagy olyan elképzelést küldtek be, amit a közösségi költségvetés keretei között nem lehet megvalósítani.

Ezek az ötletek is nagyon fontosak, hiszen megmutatják a városvezetésnek, hogy a lakosok mire vágynak, illetve hogy tennék élhetőbbé a várost. Ezért eltesznek minden ilyen javaslatot, és ha adódik rá lehetőség (pályázat, plusz forrás), meg lehet valósítani őket.

„Olyan ötletek is érkeztek, amelyek nagyon jók ugyan, de megvalósításuk nem a mi hatáskörünkbe tartozik, például az a javaslat, hogy az ÉTV-ÉTCS-nek legyen mobilos alkalmazása. Ezt az önkormányzat nem valósíthatja, meg, de jeleztük az igényt a vízműnek, és kedvező választ kaptunk: weblapjuk megújul majd, és könnyebben kezelhető lesz a mobilos változata”

– mondta az ÉrdMostnak Balla Imre önkormányzati képviselő, a közösségi költségvetés koordinátora.

„Körülbelül tizenöt olyan dokumentum volt, amit gondolkodás nélkül elvetettünk: ezek közt volt trollkodás, tesztüzenet, illetve nem Érd területére vonatkozó javaslat is.”

„Nagyon sok ötlet a szabadidő eltöltésével kapcsolatos: érkezett javaslat park és kutyafuttató létesítésére, pingpongasztal kihelyezésére, sportrendezvényekre, kulturális programokra” – sorolta Balla Imre, hozzátéve: ezek nem kifejezetten valamilyen beruházást jelentenek, hanem a mindennapi életet teszik jobbá.

A második szakasz augusztus 31-ig tart, ezt követően az érdiek elé bocsájtják azokat a javaslatokat, amelyeket meg lehet valósítani a közösségi költségvetés keretében.

Fotó: ÉrdMost archív, Pixabay

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email