Bezárt az általános iskola Ercsiben

Bezárt az általános iskola Ercsiben

Az Ercsi Eötvös József Általános Iskola igazgatója, Orth László Facebook-bejegyzésben tudatta: az egyik tanítónő váratlanul elhunyt, illetve hogy további hét kollégájuk nem tud betegség miatt bemenni dolgozni, mások pedig koronavírussal fertőzött családtagjaik miatt kényszerülnek otthon maradni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mivel a hiányzások miatt már nem tudtak minden osztályba tanárt küldeni, és a helyzet rosszabbodására is számítanak, az iskolaigazgató szerdára, csütörtökre és péntekre tanítás nélküli munkanapot rendelt el – írja a Telex.

A diákok otthon maradhatnak, az iskola többi dolgozójának viszont lesznek feladataik. Ebben a három napban reggel 8-tól délután 4-ig lesz ügyelet azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei munkájuk miatt nem tudják megoldani a gyerekük felügyeletét.

Azt is megírta, szeretnék elkerülni a digitális oktatást, miután egy év eleji felmérésben kiderült, hogy a családok nagy része nem tud benne értékkel részt venni.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email