Változik az óvodai beiratkozás rendszere az érdi önkormányzati óvodákban.
Jelenleg két székhelyóvodában és annak tagintézményeiben, összesen 13 helyszínen folyik az óvodai nevelés. Az óvodavezetők a demográfiai változásokat és az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve azt javasolták a városvezetésnek, hogy változtassák meg az eddigi, több kisebb körzetből álló rendszert, mert az egyre nehezebben biztosítja az arányos és átlátható felvételi eljárást.
A közgyűlés március 19-i rendkívüli ülésén született döntés alapján
a hatékonyabb szervezés és a gyerekek egyenletesebb elosztása érdekében a város közigazgatási területét mostantól két nagy óvodai körzetre osztják fel.
A Szivárvány és a Kincses óvoda körzeteihez tartozó utcák felsorolását cikkünk végén találják.

A testületi ülésén Vargáné Dunai Mónika a Humán-Szolgáltatási főosztály vezetője elmondta: ezentúl nem minden óvodában lesz beiratkozás, hanem körzetenként három-három intézményt jelölnek ki, ezek közül választhatnak a szülők.
1. körzet: Kincses Óvoda (Edit u. 3.), Fácán Tagóvoda (Fácán köz 33.), Kutyavári Tagóvoda (Kutyavári u. 10.)
2. körzet: Szivárvány Óvoda (Hegesztő u. 2-8.), Meseház Tagóvoda (Gyula u. 33-37.), Tusculanum Tagóvoda (Gárdonyi G. u. 1/B)
A beiratkozás időpontjai: 2026. május 4. hétfő, 8-18 óráig, május 5. kedd, 8-17 óráig, május 6. szerda, 8-17 óráig.

A beiratkozási nyomtatványon (ami hamarosan elérhető lesz az önkormányzat weboldalán) a szülők megjelölhetik azt a három körzetes intézményt, ahová szeretnék, ha a gyermek járna, feltüntetve a fontossági sorrendet is. Az elbírálás során figyelembe veszik majd, melyik a lakóhelyhez legközelebb eső óvoda, de rugalmasak tudnak lenni a kérések, illetve a demográfiai változásokkal kapcsolatos igények kielégítése tekintetében is.
Az önkormányzat honlapján április 1-jétől megtalálják majd a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok listáját és minden egyéb tudnivalót is.

Több figyelem, gondoskodás jut az SNI-s és BTMI-s ovisoknak
Jó hír az SNI-s és BTMI-s gyermeket nevelő szülőknek: a képviselők megszavazták, hogy az önkormányzat szeptember 1-től térítésmentes köznevelési megállapodást köt a Református Egységes Gyógypedagógiai, Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola és Pedagógiai Szakszolgálattal (Református EGYMI).
Az előterjesztés szerint egyre nagyobb az igény a sajátos nevelésű gyermekek gyógypedagógiai ellátására.

A 121 beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN-es) gyermek ellátása jelenleg az óvodapedagógusokra hárul, a magas csoportlétszám mellett, míg az 57 SNI-s gyermeket több mint 40 millió forint szolgáltatási díj ellenében látja el egy alapítvány.
Mindkét területen (BTMN, SNI) változás várható. A 800 szakembert foglalkoztató Református EGYMI szeptembertől biztosítja majd a BTMN-es gyermekek fejlesztőpedagógiai ellátását, elvégzi az ötödik évüket betöltött gyerekek tanulási képességeinek szűrését, és a kiszűrt gyerekeknek célzott képességfejlesztést biztosít. Ezen felül mozgásszűrést is végeznek a 4-6 éves krosztályban, és szükség esetén ellátást is nyújtanak.

Egyéni, valamint csoportos pszichológiai foglalkozásokat is tartanak. A szülők számára tanácsadást, a pedagógusoknak szakmai konzultációt tesznek lehetővé, és pszichoedukációs előadásokat szerveznek. És ami még nagyon fontos, széles körű logopédiai ellátást, illetve ha szükséges, gyógytestnevelési foglalkozásokat is biztosítanak.
A kiemelten tehetséges gyerekek gondozását is célul tűzték ki.

A pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása mellett utazó gyógypedagógusi hálózatot is működtetnek, a sajátos nevelési igényű gyerekek integrált nevelésének támogatására. A szolgáltatás célja, hogy az SNI-s gyerekek a saját óvodai közegükben, integrált keretek között kapják meg a szükséges habilitációs és rehabilitációs ellátást.
A szolgáltatásokat állami normatívából finanszírozzák majd.

1. óvodai körzet: Kincses ovi és tagintézményei
Adél u, Áfonya u, Ágnes u, Ágota u, Alispán u, Almafa u, 53-tól páratlan, 62-től páros, Alsó u, páros, Alsó u, páratlan, Alsóerdősor u, páros, 53-tól páratlan, Alsóvölgyi út, Amsden u, Angyalka u, Anna u, Antónia u, Apály u, Aranka u, Aranyos u, Arató u, Árnyas u, Árva u, Árvalányhaj u, Avar u, Bagoly köz, Bagoly u, Bajuszfű u, Balatoni út 1–25-ig, páratlan, Balatoni út, 27-től páratlan, 32-től páros, Balatoni út, 30-ig páros, Barackfa u 43-tól páratlan, 40-től páros, Barca u, Batár u, Battai út, Bazsarózsa u, Béga u, Begónia u, Béke tér, Beléndek u, Bella u, Berettyó u, Berezna u, Berkenye u, Berta u, Bíbic köz, Bíbic u, Bíró u 1/A-17-ig páratlan, 2-12-ig páros, Bíró u 19/A-tól páratlan, 14-től páros, Blanka u, Bodrog u, Bodzafa tér, Boglárka u, Bogyó u 37-től páratlan, 34–től páros, Bojtár u, Bojtorján u, Bokor u, 35-tól páratlan, 36-tól páros, Bokrétafa u, Borbála u, Borbolya u, 41-től páratlan, 36-tól páros, Boróka u 33-tól páratlan, 36-tól páros, Borona köz, Borostyán u, Bölömbika u, Budafoki út, Budai út, 1-7-ig páratlan, 2-6-ig páros, Budai út 9-től páratlan, 10-től páros, Buxus u, Búzavirág u, Bükkfa u, Cankó u, Cecília u, Ciklámen u, Cinke u, Citromfa u 45-től páratlan, 44-től páros, Csalogány u, Csele u, Csenkesz u, Csér u, Cseresznyefa u, Cserfa u, Csermely u, Cséza u, Csicsóka u, Csikós u, Csilla u, Csíz u, Csóka u, Csónak u, Csorbóka u, Csordás u, Csormolya u, Csősz u, Dagály u, Dália u, Daru u, Délibáb u, Dercefű u, Díjnok u, Diófa u, Diósdi út 1-21-ig páratlan, Diósdi út 2–14/B-ig páros, Diósdi út 77-től páratlan, 86-tól páros, Dózsa György u, Dráva u, Duna u 1–25-ig páratlan, 2–28-ig páros, Duna u 27–79-ig páratlan, 30-94-ig páros, Ébenfa u, Edina u, Edit u, Égerfa u, Eke köz, Elberta köz, Elberta u, Ella u, Ellenőr u, Elnök u, Előadó u, Elöljáró u, Elvira u, Elvira-puszta, Emese u, Emília u, Emma u, Emőke u, Enikő u, Eperfa u, Ér u, Ercsi út, Erika u, Erna u, Erzsébet u, Esküdt u, Estike u, Eszperantó tér, Eszter u, Etelka u, Európa sétányÉva u, Fácán köz, Fácán u, Facélia u, Fagyöngy u, Fajd u, Fátyolvirág u, Fecske u 1-27-ig páratlan, 2-22-ig páros, Fecske u 29-83-ig páratlan, 24-60-ig páros, Fehérkereszti u, Fehérvári út 2-től 96-ig páros, Fehérvári út páratlan, 98-112-ig páros, Feketesas u, Felső 107-től páratlan, 112-től páros, Felső u 1-105-ig páratlan, 2-110-ig páros, Felsővölgyi út, Felügyelő u, Felvigyázó u, Fenyőfa u, Fenyves közFiastyúk u, Fodormenta u, Fogalmazó u, Fogoly u, Folyondár u, Ford közFord u, Forrás tér, Fő u, Főnök u, Fügefa u, Fülemüle u, Fürdő u, Fürj u, Fűzfa u, Galagonya u, Galga u, Garam u, Gát u, Gátőrház, Gém u, Georgina u, Gépíró u, Gereblye u, Gesztenyefa u, Gizella u, Gladiolus u, Gledicsia u, Gólya u, Gondnok u, Göncölszekér u, Gulyás tanya, Gulyás u, Gyakornok u, Gyertyánfa u, Gyopár u, Gyömbér u, Gyöngyvirág u, Gyűszűvirág u, Hajnalka u, Hamzsabég tér, Hanság u, Harangvirág u, Haraszt u, Haris u, Harkály u, Hármashatárhegyi u, Hársfa u, Hattyú u, Héja u, Hérics u, Hernád u, Hintó u, Hírnök u, Hivatalnok u 1-55-ig páratlan, 2-62-ig páros, Hivatalnok u 57-től páratlan, 64-től páros, Holló tér, Holló u, Homoród u, Hortenzia u, Hortobágy u, Hosszú u, Hóvirág u, Hősök tere, Ibolya u, Ida u, Iglice u, Ikravirág u, Ildikó u, Ilona közIlona u 94-től páros, Ilona u páratlan, 2-90-ig páros, Infű u, Intéző u, Ipoly u, Irén u, Irma u, Írnok u, Iskola köz, Iszalag u, Izabella u, Izsóp u, Jácint u, Janka u, Járom u, Jávorfa u, Jázmin u, Jegenyefa u, Jegyző u, 1/A-25/A-ig páratlan, 2-40-ig páros, Jegyző u. 27-től páratlan, 42-től páros, Johanna u, Jolán köz, Jolán u 1-35/b páratlan, 2-58-ig páros, Jolán u 37-től páratlan, 60-tól páros, József Attila u, Judit köz, Judit u, Juharfa u, Juhász u, Júlia u 1-43-ig, Júlia u 45-től folyamatos, Jusztina u, Kaktusz u, Kakukk u 1-59-ig páratlan, 2-50-ig páros, Kakukk u 61-77-ig páratlan, 52-76-ig páros, Kakukkfű u, Kakukkhegyi u, Kálvária köz, Kálvária u, Kálvin tér, Kamilla u, Kanári u, Kanász köz, Kanász u, Kankalin u, Kantár köz, Kánya u, Kapa köz, Kapos u, Karolina u, Karvaly u, Kastély u, Kasza köz, Katalin u, Kengyel köz, Képviselő u, Kerék u, Kerka u, Kerülő u, Keselyű u, Keserűfű u, Keskeny u, Kinga u, Kisduna u, Klára köz, Kócsag u, Kocsi köz, Komócsin u, Kondás u, Kordé u, Kornélia u, Koronafürt u, Kökény u, Kökörcsin u, Könyvelő u, Kőrisfa u, Körönd tér, Kőrös u, Körtefa u, Köszméte u, Kötél közKövirózsa u, Krisztina u, Kutyavári u, Küküllő u, Külső Római út, Laborc u, Lajta u, Láp u, Lapály u, Latorca u, Lendva u, Ligetszépe u, Liliom u, Lonc u, Lótusz u, Lovász u, Luc u, Lugas u, Magasparti u, Magdolna u, Mahagóni u, Makk u, Málna u, Malvin u, Mályva u, Mandulafa u, Marcal u, Marcella u, Margaréta u, Margit u, Mária u, Mariska u, Maros u, Márta u, Matild u, MÁV állomás, Mecset u, Mécsvirág u, Meder u, Meggyfa u, Melánia u, Mély út, Meredek u, Mérnök u 15-től páratlan, 6-tól páros, Mérnök u 1-től 13-ig páratlan, 2-4-ig páros, Mihályi telep, Mogyorófa u, Moha u, Molnár u, Molnárhegyi u, Morva u, Mura u, Muskátli u, Múzeum sétány, Nádas u, Napvirág u, Nárcisz u, Naspolya u, Natália u, Nefelejcs u, Néra u, Nóra u, Nőszirom u, Nyárád u, Nyárfa u, 31-től páratlan, 36-tól páros, Nyereg köz, Nyírfa u 57-től páratlan, 78-tól páros, Nyitra u, Nyúl u, Olt u, Ondava u, Orchidea u, Orgona u, Orvos u, 1-15-ig, Orvos u, 16-tól folyamatos, Ölyv u, Őszirózsa u, Őz u, Pacsirta u, Papagáj u, Pásztor közPatak u, Paula u, Páva u, Pelikán u, Pemetefű u, Pintyőke u, Pipacs u, Piroska u, Platánfa u 67-től páratlan, 58-tól páros, Pocok u, Poprád u, Porcsinrózsa u, Puszpáng u, Rába u, Rábca u, Rákos u, Rebarbara u, Repkény u, Rezeda u, Ricinus u, Rima u, Róka u, Római út, Rózsa u, Rövid u, Ruca u, Sajó u, Sánchegyi u, Sárd u 1–17-ig páratlan, 2–30-ig páros, Sárd u 19-től páratlan, 32-től páros, Sárgarigó köz, Sarkcsillag u, Sárrét u, Sárvíz u 1–13-ig páratlan, 2–12-ig páros, Sárvíz u, 15-től páratlan, 14-től páros, Sas u, Sás u, Sebes u, Séd u, Seregély köz, Simonpuszta, Sió u, Sirály köz, Sólyom u, Stiglic köz, Sugár út, Sulák köz, Sulák u, Szabadság tér, Szajkó u, Szalajka u, Szalonka u 1-23-ig páratlan, 2-20-ig páros, Szalonka u 25-71-ig páratlan, 22-60-ig páros, Szalvia u, Szamos u, Szántó u, Szapáry u, Szárcsa u, Szarka u, Szarkaláb u, Száva u, Szegfű u, Szekér u, Széles u, Szent Mihály tér, Szép Ilonka u, Szinva u, Szőke tanya, Talabor u, Tállya u, Tanácsos u, Tanár u, Tápió u, Tarcal u, Tárcsa köz, Tárcsázó u, Tarna u, Tárnoki u 1-21-ig páratlan, 2-36-ig páros, Technikus u 1-7-ig páratlan, 2-14-ig páros, Technikus u 9-től páratlan, 16-tól páros, Temes u, Temető u, Terasz u, Teréz u, Tervező u, Tétényi u, Tisza u, Tiszafa u, Tisztviselő u, Titkár u, Tó u, Toboz u, Tollnok u, Tolmács u, Tóni csapás, Topoly u, Tölgyfa u, Töltés u, Tudós u, Tulipán u, Túr u, Túróc u, Turul u, Túzok u 1-25-ig páratlan, 2-30-ig páros, Túzok u, 27-77-ig páratlan, 32-80-ig páros, Tüske u, Ung u, Ügyész u, Ügyvivő u, Ürmös u, Vadkacsa u, Vadlúd u 1-17-ig páratlan, 2/A-18-ig páros, Vadlúd u 19-65-ig páratlan, 20-56-ig páros, Vág u, Vakond u, Varjú u, Velencei út, 1-27-ig páratlan, 2-20-ig páros, Velencei út 22-től páros, Velencei út 29-től páratlan, Vércse u, Vető u, Vincellér u. 45-től páratlan, 68/A-tól páros, Viola u, Visó u, Vízöntő út, Vöcsök u 1-17-ig páratlan, 2-18-ig páros, Vöcsök u 19-55-ig páratlan, 20-56-ig páros, Zagyva u, Zala u, Zámori út, Zápor u, Zöldhatár út, Zuhatag u, Zsil u, Zsilip u, Zsitva u.
2. óvodai körzet: Szivárvány ovi és tagintézményei
Aba u, Ábel u, Ács u, Ádám u, Aggteleki u, Ágoston u, Ajnácskő u, Ajtony u, Akácfa u, Aknász u, Ákos u, Aladár u, Almafa u 1-től 51-ig páratlan, 2-től 60-ig páros, Álmos u, Alsóerdősor u 1–51-ig páratlanAndrás u, Antal u, Ányos u, Aradi u 1-35/B-ig páratlan, 2-48/B-ig páros, Aradi u 37-től páratlan, 50-től páros, Arany János u, Árpád u, Aszfaltozó u, Ászok u, Asztalos u, Aszú u, Attila u, Badacsonyi u, Bádogos u, 1–39-ig páratlan, 2–36-ig páros, Bádogos u, 41-67-ig páratlan, 38-70-ig páros, Baján u, Bajcsy Zs. út 2-112-ig páros, Bajcsy-Zs. út 1-83-ig páratlanBajcsy-Zsilinszky út, 83.-tól páratlan, 114.-től páros, Bakator u, Bakonyi u 1-51-ig páratlan, 2-52-ig páros, Bakonyi u, 53.-tól páratlan, 54.-től páros, Balázs u, Bálint u, Bányász u 1–35-ig páratlan, 2–32-ig páros, Bányász u, 37-43-ig páratlan, 34-40-ig páros, Barackfa u, 1-41-ig páratlan, 2-38-ig páros, Barlang u, Barót u, Báthori István u, Béla u, Bem József tér, Bem köz, Bendegúz u, Benedek u, Bérc u, Bernát u, Bertalan u, Berzsenyi Dániel köz, Berzsenyi Dániel u, Beszterce tér, Bethlen Gábor u, Betonozó u 1–29-ig páratlan, 2–28-ig páros, Betonozó u 31-73-ig páratlan, 30-74-ig páros, Bihari u 1-49-ig páratlan, 2-50-ig páros, Bihari u, 51-től páratlan, 52-től páros, Bikavér u, Bikszádi u, Bognár u 1–31-ig páratlan, 2–22-ig páros, Bognár u 33-39-ig páratlan, 24-30-ig páros, Bogyó u 1-35-ig páratlan, 2-32/A-ig páros, Bokor u 1-33-ig páratlan, 2-34-ig páros, Boldizsár u, Bor u, Borbolya u 1-39-ig páratlan, 2-34-ig páros, Boróka u, 1-31-ig páratlan, 2-34-ig páros, Borszéki u 1-23-ig páratlan, 2-20-ig páros, Borszéki u 25.-től páratlan, 22-től páros, Botond u, Börzsöny u, 1-25-ig páratlan, 2-24-ig páros, Börzsöny u 27-től páratlan, 26-tól páros, Brassói u, Bulcsú u, Burgundi u, Burkoló u 1–23-ig páratlan, 2–26/C-ig páros, Burkoló u 25-57-ig páratlan, 26-46-ig páros, Búvár u, Bükki u, Cédrusfa u, Citromfa u 1-43-ig páratlan, 2-42-ig páros, Csaba u, 1-55-ig páratlan, 2-40-ig páros, Csaba u, 42-től páros, 57-től páratlan, Csanád u 1-49-ig páratlan, 2-56-ig páros, Csanád u 51-től páratlan, 58-tól páros, Csap u, Cserhalmi u, Cserhát u 1-11-ig páratlan, 2-12-ig páros, Cserhát u 13-tól páratlan, 14-től páros, Cserje u, Csigás u, Csillés u, Csiszoló u, Csobánci u, Csókakő u, Csongor u, Csopaki u, Csúcs u, Csurgói u, Damjanich J. u, Dániel u, Daróci u, Darukezelő u 11-45-ig páratlan, 28-70-ig páros, Darukezelő u 1–9-ig páratlan, 2–26-ig páros, Dávid u, Deák F. u 1-57-ig páratlan, 2-58-ig páros, Deák Ferenc u 59.-től páratlan, 60-tól páros, Debrői köz, Debrői u, Demeter u, Dénes u, Detrekő u, Dévai u, Dévényi u, Dezső u, Dinka u, Diósdi út 23-75-ig páratlan, 16-84-ig páros, Dobó István köz, Domokos u, Donga u, Drégelyi u, Ede u, Edömér u, Egervári u, Elek u 1-7-ig páratlan, 2-4-ig páros, Elek u 9-től páratlan, 6-tól páros, Elemér u, Előd u, Emil u 1-61-ig páratlan, 2-52-ig páros, Emil u 63-tól páratlan, 54-től páros, Emőd u, Erkel Ferenc u, Ernő u, Ervin u, Esztergályos u 1–21-ig páratlan, 2–20-ig páros, Esztergályos u 23-tól páratlan, 22-től páros, Ezerjó u, Fametsző u, Famíves u, Faragó u, Fátra u, Favágó u 1–33-ig páratlan, 2–28-ig páros, Favágó u, 35.-től páratlan, 30.-tól páros, Fazekas u, Felvinci u, Fényező u 1–15-ig páratlan, 2–38-ig páros, Fényező u 17-től páratlan, 40-től páros, Ferenc u, Festő u 1-23-ig páratlan, 2-28-ig páros, Festő u 25-től páratlan, 30-tól páros, Firtos u, Fogarasi u, Fonó u, Földmérő u, Földmunkás u 1-43-ig páratlan, 2- 44-ig páros, Földmunkás u, 45-től páratlan, 46-tól páros, Fraknói u, Fundoklia tér, Furmint u, Fuvaros u, Füleki u, Fűrészelő u, Fűtő u, Füzérvári u, Gábor u, Gárdonyi Géza u, Gellért u, Gépész u, Gereben u, Gergely u 1-23-ig páratlan, 2-32-ig páros, Gergely u 25-től páratlan, 34-től páros, Géza u, György u, Győző köz, Gyula u, Gyurgyalag u, Hargitai u, Hárslevelű u, Hegesztő u, Hegyaljai u, Hollókő u, Hordó u, Huba u, Hunor u, Hunyadi J. u 1-51-ig páratlan, 2-56-ig páros, Hunyadi János u 53-tól páratlan, 58-tól páros, Iglói u, Imre u, Iparos u, Írottkő u, István u 1-21-ig páratlan, 2-18-ig páros, István u 23-tól páratlan, 20-tól páros, János u 1-19-ig páratlan, 2-18-ig páros, János u 21-től páratlan, 18/A-tól páros, Jenő u, Jókai Mór u, József tér, Kádár u, Kadarka u, Kálmán u, Kalotaszegi u, Kályhás u, Kármentő u, Károly u, Kárpáti u, Kárpitos u, Kassai u, Kéknyelű u, Kelemen u, Kéményseprő u, Kende u, Kerékgyártó u, Késmárki u, Keve u, Kolozsvári u, Komáromi u, Kont u, Koppány u, Korompai u, Korponai u, Kossuth Lajos u 1-63-ig páratlan, 2-68-ig páros, Kossuth Lajos u 65-től páratlan, 70-től páros, Kovács u, Kőhalmi u, Kőműves u, Könyves Kálmán u, Körmöci u, Kőszegi u, Köszörűs u, Kövező u, Krasznahorkai u, Kubikos u, Lakatos u, László u, Leányka u, Liptói u, Liszt Ferenc u, Lóránd u, Lőcsei u, Lőtér, tér, Madách Imre u, Martinovics Ignác u, Mátra u, Mátyás Király u, Mázoló u, Mecseki u, Mester u, Mikes Kelemen u, Miklós u, Mikszáth Kálmán u, Munkácsy Mihály u, Murányi u, Muskotály u, Must u, Műszerész u, Művezető u, Nagy Lajos u, Napszámos u, Narancsfa u, Naszályi u, Nógrádi u, Nyárfa u 1–29-ig páratlan, 2–34-ig páros, Nyírfa u 1–55-ig páratlan, 2–76-ig páros, Nyomdász u, Olvasztár u, Oportó u, Orom u, Othelló u, Öntő u, Ötvös u 1-től 33-ig, Ötvös u, 35-től, Pál u, Péter u, Petőfi S. u 1-61-ig páratlan, 2-56-ig páros, Petőfi Sándor u 63-tól páratlan, 58-tól páros, Pezsgő u, Platánfa u 1–65-ig páratlan, 2–56-ig páros, Radnai u, Rákóczi F. u 1-25-ig páratlan, 2-20-ig páros, Rákóczi Ferenc u 27-től páratlan, 22-től páros, Regéci u, Rekettye u, Retyezáti u, Ribiszke u, Riminyáki út 66-tól páros, Riminyáki út páratlan, 2-64-ig páros, Rizling u, Rómer Flóris tér, Rozsnyói u, Salgói u, Sándor u, Sárfehér u, Saszla u, Selmeci u 1-12-ig, Selmeci u, 13.-tól folyamatos, Siller u, Simitó u, Somfa u, Somlói u, Somogyvári u, Somoskő u, Sóskút, i út, Szamorodni u, Szászrégeni tér, Széchenyi tér, Szedő u, Szendrői u, Szénégető u, Szent István u, Szent László tér, Szerelő u, Szigetelő u, Szigetvári u, Szilfa u, Szilvafa u, Szilváni u, Szirtes u, Szovátai u, Szőlő u, Szövő u, Szürkebarát u, Takács u, Taksony u, Tárnoki köz, Tárnoki út 141-től páratlan, 108/A-tól páros, Tárnoki út 23-85-ig páratlan, 38-74-ig páros, Tárnoki út 93-97-től 139-ig páratlan, 76-108/B-ig páros, Tátra u, Tekercselő u, Temesvári u, Tetőfedő u, Thököly I. u 1-39-ig páratlan, 2-46-ig páros, Thököly Imre u, 41-tól páratlan, 48-tól páros, Tímár u, Tokaji u, Tompa Mihály u, Tordai u, Torockói u, Töhötöm u, Tömösi u, Törcsvári u, Törköly u, Törökbálinti út, Trencséni u, Tusnádi u, Ungvári u, Üveges u, Vájár u, Venyige u, Vereckei u, Vésnök u, Vihorlát u, Vince u, Vincellér u 1-43-ig páratlan, 2-68-ig páros, Visegrádi u, Vízmosás u, Vörösmarty Mihály u, Zengő u, Zilahi u, Zoltán u, Zólyomi u, Zrínyi Miklós u, Zsolt utca.