Érd ma már egy nyüzsgő, lassan, de folyamatosan növekvő város, melynek közel 80 ezer lakója van, Pest vármegye legnagyobb településévé nőtte ki magát. 1979-ben emelkedett városi rangra, annak ellenére, hogy infrastruktúrájában akkor is hagyott némi kívánnivalót maga után.

Az azóta eltelt közel öt évtizedben ugyan sokat fejlődött Érd, de az embernek valahogy még mindig az az érzése, hogy nem eleget. Ennek pedig ékes bizonyítéka a több száz kilométer poros útszakasz, amely a legtöbb gondot okozza a városban mind a mai napig, az intézményhálózatról pedig még nem is beszéltünk.

A mai, közel sem optimális településszerkezet nem mostanában alakult ki, erre még bő száz évvel ezelőtt került sor, amikor a parcellázások elkezdődtek.

Kutakodva a korabeli újságok beszámolói között, az Esti Kurir 1930 júniusában megjelent számában jelent meg a hír, mely szerint kertváros épül Érd, vagyis a község határában.

Ahogy az érdiek mondják, ami Érdnek az előnye, egyben a hátránya is: márpedig az, hogy közel van a fővároshoz.

A cikkben meg is jegyezték, hogy a fővárosi embernek régi álma, hogy a közelben kis családi házban találja meg nyugalmát azokban a napokban, amikor a nyugalom és a pihenés ideje következik el számára.

„Minden metropolis arra törekszik, hogy vidékét kiépítse, miáltal a nagyváros vérkeringése is intenzívebb lesz”

– írják.

Ez a törekvés pedig évek óta mozgatta a főváros társadalmi köreit és máris kétségtelen jelei mutatkoztak a gondolat életrevalóságának, amit nem sokkal később tettek is követtek: megtartották a sajtóbemutatóját a parcellázási akciónak, amellyel Érd község határában nagyobb tisztviselői kertvárost óhajtottak létesíteni.

Már az 1920-as évek második felében közel négyszáz új ház épült Érd határában. Katonatisztek, köztisztviselők, magántisztviselők, vasutasok és postások vásároltak telkeket, és apró kis hétvégi házak máris forgalmas életet teremtettek.

A sajtóbemutatón is népszerűsített nagyszabású akció keretében mintegy 4862 telekhelyet mértek fel. Közel kétezer holdnyi területet szakítottak ki a Hamzsabégi erdő területéből újabb parcellázásra. Ezt a hatalmas kiterjedésű területet nyugatról Sóskút, északról Törökbálint, keletről Diósd és délről Érd község határolta, ahol később közel 12.000 új telek várt beépítésre.

„Az út mellett terebélyes fák sűrűjébe rejtve régi török fürdő, a Ribinyák vize csillog. Erre a helyre tervezik a hatalmas strandfürdőt is, míg egy másik strand az Ilka-major táján épül. Ezenkívül tekintélyes területet hagytak sporttelepek számára”

– olvasható a korabeli lapszámban.

Az akció épphogy csak elindult, tömegek jelentkeztek a vásárlásra, amit megkönnyített az is, hogy a telkeket hihetetlenül olcsón adták: egy négyszögöl 50 fillértől 3 pengő 50 fillérig terjedt. A fizetési feltételeken pedig azzal könnyítettek, hogy a vételárat három éven át lehetett törleszteni, de ez később négy év is lehetett.

„Érden felismerték a nagyvárosból való kikívánkozás jelentőségét és horderejét s ez a magyarázata annak, hogy a parcellázás és telekvásárlás lehetőségeit a messzemenő módon megkönnyítik.”

Írják azt is, hogy az építkezéseknek kedvezett az is, hogy nagyon sok építési anyag könnyen elérhető volt a településen. Rendelkezésre állt nagy mennyiségben kő, sóder a Dunának köszönhetően, de voltak itt téglagyárak is.

Érd száz évvel ezelőtt egy élhető, méretében teljesen normális község volt, azonban a szomszédos, természet birtokolta területeken olyan folyamat indult el, amelyről akkor még sejteni sem lehetett, hogy mindez mit jelent majd a jövő érdi polgárainak.

Olyan robbanásszerű változások történtek, amelyekre senki nem volt felkészülve, a hozzáértő, fokozatos településtervezésre senki nem gondolt akkoriban.

Ennek köszönhetően lassan egy évszázada működik úgy a város, hogy nem tudja anyagilag tartani a lépést önmagával. A napjainkban is ismert Érd pedig még mindig halványan magán hordozza az Európa legnagyobb faluja pecsétet, minden itt élő igyekezete ellenére.

(Folytatjuk Érdligettel, amit akkor megtévesztő módon a „budai oldal gyöngyeként” hirdettek a gyanútlan vásárlóknak…)