Doktornő gyermekek generációját gyógyította már Érden. E város szülötte?

Nem, Mezősason születtem, Bihar megye magyarországi oldalán. Az általános iskolát ebben a kis, hat-nyolcszáz lelkes faluban végeztem, majd a berettyóújfalui gimnáziumban tanultam tovább. Nagyon jó intézmény, az osztályunkból tízen mentünk egyetemre.

Miért választotta ezt a hivatást? Családi indíttatásra?

Egyszerű paraszti családból származom, édesapámat nem is ismertem, nem tért haza a háborúból. Mégis, ez a vágy erősen bennem élt, és tudatosan készültem erre a hivatásra: már a gimnáziumi évek alatt elkezdtem latint tanulni. 1964-ben felvételt nyertem a debreceni egyetemre, ahol 1970-ben végeztem cum laude. A férjemmel ekkortájt ismerkedtem meg – ő is orvos: szülész, nőgyógyász.

Nyíregyházán dolgozott a szülészeten, és én is ugyanabban a kórházban kezdtem, mint gyermekorvos. Gyakran áthívtak az újszülöttekhez, így indult a kapcsolatunk. Aztán a férjemet orvoshiány miatt áthelyezték, a kórház azt szerette volna, ha intenzív aneszteziológiai szakvizsgát tesz. Nagyon jól végezte a dolgát, de nem szeretett volna ebben az irányban továbbmenni. Egy kollégája hívta Érdre, a tragikus körülmények közt elhunyt Várnai doktor helyére. A férjem pedig jött, vele együtt pedig én is. Ez 1975-ben volt – azóta, azaz ötvenegy éve Érden gyógyítom a gyerekeket.

Milyen körülmények közé érkezett?

Három-négy gyermekorvos volt összesen az egész településen, ami már akkor is nagyon kevés volt. Én pedig megkaptam egész Parkvárost. Csak jöttek és jöttek a családok. Végül már olyan mennyiségűre duzzadt a munkám, hogy bementem az önkormányzathoz, és megkértem, rajzolják be egy térképen a körzetem határait.  Attól kezdve azokat fogadtam, akik ide tartoztak. A mai napig ezt a körzetet látom el – sok kis betegemnek a gyermekét is én gyógyítom.

Beváltotta ez a hivatás a gimnazista kori reményeit?

Nagyon szeretem a gyermekgyógyászatot, sok a sikerélmény – és persze vannak kellemetlen helyzetek, kudarcok is. 1974-ben szakvizsgáztam csecsemő- és gyermekgyógyászatból, 1994-ben pedig iskolaegészségtanból és ifjúságvédelemből.

Dolgozott iskolákban is?

Igen, hogyne, óvodákban és iskolákban egyaránt, csak aztán jöttek a főállású iskolaorvosok. 2014-től pedig nemzetközi utazási tanácsadást is nyújtok.

Ez hogyan jött?

Érdekel a világ, nagyon szeretünk utazni a férjemmel. Bejártuk Európát, voltunk Amerikában, Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában. A férjem még Dél-Amerikába is eljutott. De igazából nem ez motivált, hanem a prevenció. Mindig is fontosnak tartottam a megelőzést. Egyszer részt vettem egy nemzetközi utazással kapcsolatos továbbképzésen. Ott tanácsolták az oktatóim, hogy foglalkozzak a védőoltásokkal, mert a felnőttek ezzel nemigen törődnek, pedig egyes úti céloknál igencsak fontosak. Ez a javaslat találkozott az én preventív szemléletemmel.

Ma is működik az érdi oltóközpont?

Persze, és Pest vármegyében egyedül én csinálom. Nemrég ment el egy Indiából hazatért páciensem, akinél folytattuk tovább a védőoltás-sorozatot. Veres Zoltán műrepülő pilótát – aki csak névrokonom – szintén én oltottam az afrikai felkészülése előtt, nagyon tiszteljük egymást, visszajár hozzám, ha védőoltásra van szüksége.

Visszatérve az utazásokra, most is járják még a világot?

Már nem, fárasztónak találom. Főleg munka mellett, hiszen nyugdíjasként is teljes praxissal, minden nap dolgozom. A férjem is aktív egyébként: nyugdíjba vonult, de visszahívták, Százhalombattán rendel. És ott van a családom: az unokáim, akikre mindig szakítok időt, illetve két gyermekem, egy fiú és egy lány, előbbi francia-történelem szakos, de jelenleg weboldalakat készít, a lányom pedig közgazdász, jogász. Mindkettőjükre nagyon büszke vagyok.

A saját gyermekeinek is ön volt az orvosa?

Volt olyan időszak, amikor igen, de olyan is, amikor segítséget kértem. A saját gyermekünkkel mindig más… ugyanakkor rengeteg tapasztalatot adtak a munkámhoz. Ami az unokáimat illeti, őket például sosem én oltottam be.

Ha már oltás, a Covid időszaka mennyire volt nehéz nyugdíjasként és gyermekorvosként?

Végig dolgoztam. A koromnál fogva a Covid idején nem rendelhettem, csak telefonon, de a gyermekek számára kötelező védőoltásokat mindig én adtam be. Sok mindenre megtanított ez az időszak, elsősorban a telemedicinára. A szülőket pedig arra, hogy orrfolyással, torokfájással nem muszáj az orvoshoz rohanni, lázat csillapítani otthon is lehet, sőt kell is, hiszen magas lázzal nem lehet elhozni a gyereket a rendelésre. Ezt mindig hangsúlyozni szoktam a szülőknek.

Fel tudná idézni pályafutása pár megható pillanatát?

Rengeteg ilyen van, tényleg rengeteg. Nem is olyan régen, pár hónapja egy súlyosan beteg gyereket hozott be az édesanyja. A gyermeknek nagyon fájt a hasa. Óvatosan megvizsgáltam, és azonnal láttam, hogy vakbélgyulladása van, azonnali kórházi ellátást igényelt. Mondhatni, az utolsó percekben érkeztek. És ez a beteg, erős fájdalmakkal küzdő kisgyerek, mikor meghallotta, hogy kórházba küldöm, hogy meggyógyuljon, rám nézett, és azt mondta: köszönöm. Ez nekem annyira jólesett. Ritkán hall ilyet az ember, főleg egy tízéves gyerektől. Azóta meggyógyult, többször is találkoztunk. Aztán volt egy olyan esetem is, ami nagyon elgondolkodtatott. Hároméves kislányt hoztak oltásra. Hogy ne féljen, azt mondtam, egy katicabogarat rajzolok a karjára. Oltás után rám nézett és azt mondta: „Engem ne hülyíts!” Soha többé nem jöttem a katicával. Volt még egy mulatságos esetem: egy anyuka azt mesélte, hogy a kislánya olyan frizurát kért, mint amilyen nekem van.

Ami azt illeti, a doktornő akár tizenöt évet is letagadhatna, és mindig csinos, elegáns.

Hogyne, mivel a gyerekek nagyon nagy kritikusok! Egyszer azt mondta nekem az egyik: „Tudod, az akkor volt, amikor nem voltál még ilyen öreg.” Honnan tudod, hogy én öreg vagyok? –  kérdeztem. Mire ő felsorolta… Na, erre én rögtön összekaptam magamat.

És mentálisan hogy tartja fiatalon magát?

A mai napig németórára járok. Nekem az nagyon fontos. És ott van a hivatásom, a rendelések. Telt praxissal dolgozom, ezen felül még ügyelek is itt Érden, és rendszeresen járok továbbképzésekre, 2005 óta pedig karitatív munkaként látom el a LEA-otthonban élő családok gyermekeit.

Közéleti szerepet is vállalt, önkormányzati képviselőként.

Közéleti munkámat a Népfrontban kezdtem, ennek köszönhetően épült fel társadalmi munkában ez a rendelő, a Bajcsy-Zsilinszky út 47. szám alatt. Nagyon sokat segített Miskolczi Katalin, Gellért István és Szabó Nagy László, hogy ez a terv valóra válhasson. 25 éven keresztül vettem részt a közgyűlés munkájában. Harmat Béla polgármester és alpolgármestere felkérésére indultam a választáson 1994-ben. 1995-ben az egészségügyi bizottság elnöke lettem, és 2019 októberéig láttam el ezt a feladatot, 2000-től már a Fidesz-KDNP támogatásával. Pályázati forrásból minden felnőtt és gyermek háziorvosi rendelő megújult, és újak is épültek. Erre nagyon büszke vagyok.

Az, hogy a rendelő Dr. Romics László nevét viseli, szintén az ön érdeme.

Igen. 2011-ben pályázati forrásból átalakult a szakrendelő, ekkor jött az ötlet, hogy adjunk nevet az intézménynek. Sok név felmerült, Romics Lászlót én javasoltam. Hiszen a professzor úr érdi születésű volt, itt is nőtt fel, és érdiként lett a belgyógyászat elismert professzora, aki gyógyított, kutatott, oktatott, szaklapokban publikált, intézetet vezetett, és a szobra a mai napig ott áll a Semmelweis egyetem előtt.  A névfelvételt a Magyar Orvosi Kamara is támogatta, a család is beleegyezett, a testület döntése is egyhangú volt, az intézmény dolgozói pedig örömmel fogadták.

Ha visszagondol hosszú orvosi és közéleti pályájára, mi az, amit a legnagyobb eredménynek érez?

Először is: amit elértem, azt a családom segítségével értem el. A férjem mindenben támogatott. Amire pedig hosszú pályafutásom alatt a leginkább büszke vagyok, az a gyógyítás. Amikor egy beteg gyermek visszajön, csillogó szemekkel, egészségesen, és tudom, hogy meggyógyítottam. Ez a legnagyobb boldogság.