Az Aranycsapat tagjai már nincsenek köztünk, és az érdi régi focisták közül is egyre kevesebben élnek. 2017-ben azonban az Érdi Újságnak sikerült megszólaltatnia egyiküket: Gabelics Tamást, aki személyes emlékein keresztül idézte fel azokat az időket, amikor Puskás Ferenc, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor és társaik rendszeres vendégei voltak Érdnek, pontosabban Érdligetnek.

Ezek az érdi történetek ma már különösen fontosak, kiváltképp most, hogy Gabelics Tamás nemrég hunyt el, emlékei, szavai így még nagyobb értéket képviselnek: egy letűnt korszak hiteles tanúinak egyikeként mesélt még évekkel ezelőtt a magyar futball aranykoráról, annak érdi pillanatairól.

Gabelics Tamás fiatal fiúként Érden került kapcsolatba az ország legjobb labdarúgóival az ötvenes évek elején, közepén.

„Kiszúrtak engem, mikor lábteniszezni láttak, így megengedték, hogy néha velük edzek. Lenyűgöző volt látni ezeket a futballzseniket, ahogy a labdával bántak, és nagy élmény volt köztük lenni a pályán, illetve azon kívül is”

– mesélte akkor az Érdi Újságnak.

Az Aranycsapat játékosainak technikai fölénye nem a legendákból, hanem ezekből az egészen hétköznapi – mégis hihetetlen – történetekből rajzolódik ki. Minden csínytevésben benne voltak, olyanokat megtett a Puskás-Czibor-Kocsis trió az edzésen, amitől az ember lélegzete is elállt: a kapu tetejére tettek egy sörösüveget és azzal szórakoztak, hogy ki tudja többször lerúgni onnan legalább húsz méterről.

„Czibor ötből kétszer, Kocsis háromszor, míg Puskás Öcsi ötből ötször találta el az üveget!”

Az egyik edzőmeccsen, a neves érdi úri szabó, Pejcsók István, a pálya melletti dombon elegáns ruhában a füvön ült egy pokrócon, és a kemény kalapját a maga mellé leszúrt sétapálcára tette. Puskás ezt ki szúrta, és arra fogadott a többiekkel, hogy jó harmincról eltalálja a kalapot a labdával. Persze hogy megnyerte a fogadást.

Az úri szabó ijedtében hirtelen felpattant a fűről és dühösen megfenyegette Puskást, aki persze jót nevetett rajta a többiekkel együtt.

Gabelics Tamás úgy emlékezett, hogy a pályán kívül talán még ennél is jobban ment a csibészkedés. Az edzések után megmutatta nekik Érdet, Érdligetet. Felsétáltak a Kutyavárig, volt egy Bolhásnak nevezett mozi, ahol megnéztek egy-egy filmet, majd beültek Vuleta bácsi vendéglőjébe egy kisfröccsre.

Előfordult, hogy az egyik udvarban megláttak egy cseresznyefát, átmásztak a kerítésen és megdézsmálták. Puskás a fa tetejéről dirigált Cziboréknak, miközben szedte a gyümölcsöt. Egy másik telken pedig egy nagy üveg kovászos uborkát pillantottak meg a fiúk, amit szintén megkóstoltak.

„Kocsis, szó szerint beleszeretett Érdligetbe, illetve a helyi zöldséges lányába, az edzőtábor után is gyakran kijárt ide udvarolni.”

Cziborék jószívűek voltak nagyon, ha tudtak segíteni valakinek, megtették gondolkodás nélkül. Az Osváthéktól kapott süteményeket, sokszor szétosztották az érdi gyerekek között. A nagycsaládos Borán Péteréknél tíz gyerek volt, közülük többen kitűnően fociztak és egyszer, amikor hűvösebbre fordult az idő, megfelelő öltözék nélkül annyira fáztak a Borán-gyerekek, hogy erre felfigyelt Puskás Öcsi és odaadta a kabátját, sőt még vett is nekik.

Gabelics Tamásnak pedig megígérte, hogy majd egy meccslabdát ad neki ajándékba, amit a következő edzőtábor idején el is vitt Érdre, nem felejtette el.

Tamás nemcsak lábteniszben volt jó, a pályán is remekelt, Hidegkúti pedig amikor meglátta, hogy focizik, hogy kezeli a labdát, be akarta vinni az MTK-ba, azaz a Vörös Lobogóba. Egy edzésre el is ment Budapestre, de végül nem maradt ott.

„Háromszor jártak anyámnál, hogy elkérjenek, de nem mentem. Milyen érdekes a sors, az egykori MTK pályát ma már Hidegkúti Stadionnak hívják. Egyébként, azért nem hagytam el soha Érdet, mert jól éreztem magam az Érdi Medoszban, a megyei első osztályban, ahol harminchat éves koromig rúgtam a labdát”

– mesélte az évekkel ezelőtt készült interjúban.

Korábban Grosics Gyula is mesélt az érdi edzőtáborokról, kitűnően érezték magunkat itt.

Feltöltődhettek a nehéz bajnoki meccsek után vagy a válogatott mérkőzések előtt, miközben gyakorolták a különféle játékelemeket.

„Egy-egy edzésünkre szép számban jöttek ki az érdiek, a helyi csapattal való edzőmérkőzésekről nem is beszélve. Arra is emlékszem, elég jó futballpálya volt itt, ami afféle rejtekhelyül szolgált nekünk, elzárva a forgalomtól, kicsit a külvilágtól is, így koncentrálhattunk a következő csatákra”

– emlékezett az Érden töltött időre a „Fekete párduc”.

A barátságos felkészülési meccsek az érdiekkel jól szolgálták a taktikai elemek begyakorlását, amit a tétmeccseken, az olimpián és a világbajnokságon elért eredmények is bizonyítanak.