viragzo_erdi_porta

Kiderült, kié lett a legszebb kert Érden

viragzo_erdi_porta

Kiderült, kié lett a legszebb kert Érden

Kihirdették a Virágzó Érdi Porta pályázat nyerteseit.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kihirdették az idei Virágzó Érdi Porta pályázat nyerteseit. Az ünnepségen Csőzik László polgármester és Harmat Ákos alpogármester köszöntötte a megjelenteket.

Harmat Ákos a pályázat legfőbb céljáról beszélt: arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a kertészkedés nemcsak az udvarunk szépítéséről szól, hanem a fenntarthatóságról is. Hiszen tevékenységünkkel befolyásolhatjuk a helyi klímát, mikrokörnyezetet, példát mutatva a következő generációknak. Amikor a saját kertünkben megtermelt zöldséget, gyümölcsöt esszük, sokat teszünk az egészséges életmódért, és a globalizmus ellen.

Ez nemcsak egy verseny, hanem közös ügy: Érd városának szebbé, élhetőbbé, szerethetőbbé tétele – hangsúlyozta Harmat Ákos.

Csőzik László polgármester nem a pályázati, hanem a városi célkitűzésekről ejtett szót.

„Kertvárosnak definiáljuk Érdet, és mindannyian nagyon szeretnénk, ha minél zöldebb és virágosabb lenne a város. Titkos álmom, hogy egyszer elnyerjük a Magyarország legvirágosabb települése címet. Ezért sokat kell még tennünk, de azért jól haladunk, és ez a pályázat is segít ebben” – mondta a városvezető, aki a készülő új településtervről is szót ejtett.

„A HÉSZ már készül, és lényeges eleme, hogy hogyan tudjuk az építkezéseknél megóvni a kertvárosi karaktert, a belvárosban és az alközpontban pedig valamennyire elősegíteni a városiasodást. Cél, hogy Érd élhető kertváros legyen, ahol magas az életminőség. A másik nagy feladat, hogy felkészüljünk a klímaváltozásra.

Igen sok növény esik áldozatul a szárazságnak, és ma már arra is figyelni kell, hogy szárazságtűrő növényeket ültessünk, és minél kevesebb területet burkoljunk le” – húzta alá a polgármester, hozzátéve: ahhoz, hogy a város minél zöldebb legyen, nemcsak a közterületeket, hanem a magántelkeket is gondozni kell. És azok, akik a versenyen indultak, jó példával szolgálnak a város lakói számára.

Csőzik László gratulált minden indulónak. Elmondta, hogy a város anyagi nehézségei miatt idén nem közpénzből finanszírozták a nyereményeket, hanem a városvezetők.

Az első helyezettek harmincezer, a második helyezettek húszezer, a harmadik helyezettek pedig tízezer forintos vásárlási utalványt kaptak, amit beváltva tovább tudják majd szépíteni kertjeiket. Akik most nem értek el helyezést, elismerő oklevelet vehettek át az ünnepségen.

A pályázat népszerűségét mutatja, hogy többen már tavaly is indultak – sőt, volt, aki mindkét évben ért el helyezést. A bírálóknak nem volt könnyű dolguk, mert bár idén valamivel kevesebb nevezés érkezett, nagyon jó pályaműveket adtak be. Erről Áy Anna növényorvos-kertészmérnök beszélt azt ÉrdMostnak.

„Nehéz volt eldönteni, ki legyen az első. Kategóriánként eltérő szempontrendszer alapján bíráltuk el a pályázatokat. Erkélynél például nemcsak azt vizsgáltuk, mennyi növényt helyeztek ki, hanem azt is, van-e a dísznövények mellett zöldségféle, vagy akár eper is. Az ökokertnél fontos szempont volt, hogy mennyire madárbarát a kert, odafigyeltünk a mulcsozásra, esővízzel öntözésre, komposztálásra. A konyhakertnél természetesen a zöldségek kerültek a fókuszba, illetve a gyümölcsök, fűszernövények – minden, ami ehető.

Áy Anna

Az utcafrontnál főleg az esztétikumra, a rendezettségre figyeltünk, a fő kategória, a virágzó érdi porta esetében pedig a növények sokfélesége, változatossága mellett egy picit a fenti szempontokat is figyelembe vettük” – mondta Anna, aki Kesztler Teréz kertészmérnökkel együtt előszűrte és értékelte a beadott pályaműveket, majd javaslatukat (részletes szakmai indoklással) benyújtották a fenntarthatósági bizottságnak.

„Javasoltunk pár változtatást is: érdemes lenne részletesebb leírást kérni a pályázóktól, a már kialakított szempontrendszer alapján, és jó lenne új kategóriát is bevezetni. Ez a modern kert volna. Természetesen nem a gyep-tuja-kombóra gondolunk, hanem azokra a kertekre, ahol inkább a levéldísznövények dominálnak” – tette hozzá a szakember.

Molnár Ildikó, a Legszebb érdi utcafront kategória győztese

A pályázat helyezettjei egyébként nagyon sok olyan módszert, jó gyakorlatot alkalmaznak, amelyeket érdemes átvenni, a komposztálástól az esővízzel történő öntözésig, és egyre gyakoribbak a vegyes évelőágyások is, amelyek sokkal fenntarthatóbbak, mint az egynyáriak. Hogy pontosan mit és hogyan tesznek kertjük épsége és szépsége érdekében, azt hamarosan Önök is megtudhatják, hiszen az ÉrdMost minden nyerteshez ellátogat az ősz folyamán.

A Virágzó Érdi Porta pályázat idei nyertesei

Virágzó érdi porta: I. Kosaras Dávid, II.  Debreceni Judit, III. Havasi Viktória.

Bőtermő érdi konyhakert: I. Sebők Anna, II. Gubóné Gábor Mónika.

Szép érdi utcafront: I. Molnár Ildikó, II. Auer Imréné, III. Sebők Anna.

Szép érdi erkély, terasz: I. Sári Zsuzsanna, II. Bezerédy Miklósné, III. Kónya Jánosné.

Ökokert: I. Gubóné Gábor Mónika, II. Pfalzer Szilvia, III. Havasi Viktória.

 

Fotó: Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Utoljára 2022-ben adott nagyobb interjút Csőzik László polgármester a helyi médiának. Végre sikerült ismét

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email