Több száz gyerekünk van. És mindegyik bántalmazott – kezdi a beszélgetést Zádori Henrietta, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület  alapítója, elnöke, aki fáradhatatlanul szervezi az érdi és környékbeli  autista gyerekeknek és szüleiknek szóló fejlesztő és szórakoztató programokat, a nem érintett családokat is bevonó városi rendezvényeket.

Heni nyáron sem pihen: négy hetes napközis táborában, amit az Emma utcában tartanak,  218 gyermek jut élményekhez. Az előző években  az ország más tájain is  szerveztek Szikra-tábort, de idén sem támogatást, sem adományt nem kapott a Szikra annyit, hogy más megyékbe is eljussanak. Pedig nagyon népszerű volt ez a lehetőség, mindig jelentős volt a túljelentkezés, és ahol idén már nincs tábor, ott hiányolják a szülők és a gyerekek.

Nem véletlenül. Egyrészt ez egy ingyenes táborozási lehetőség, azaz a szülőknek egyetlen programért sem kell fizetniük. Másrészt olyan környezetet biztosítanak az autista gyerekeknek, ahol jól és otthonosan érzik magukat. Fontos, hogy itt nincs tömeg, 5-7 fős csoportokban vannak együtt a táborozók.

A Szikra táborában semmi nem kötelező. Ez egy elfogadó és befogadó közeg. Nem csúfolódnak a gyerekek, nem pécéznek ki a tanárok, és nem gond, ha valaki mást csinál és más tempóban, mint a többiek.

Mindenkivel igényei szerint foglalkoznak, a négy hétből egy a súlyosabb állapotú gyermekeké, egy pedig a tiniké. A gyerekek nem egy egész napot, hanem egy felet töltenek a táborban (ennek oka részben az is, hogy itt nem kapnak ebédet, mindenki otthonról hozza az uzsonnát, tízórait – ami érthető is, tekintve, hogy sok autista gyermeknek speciális étrendje van). Az ovisoké, kisiskolásoké a délelőtt, a nagyobbak jönnek délután.

A program életkor szerint változhat. Ezen a héten van olyan nap, amikor a kicsiket dinóparkba viszik, a nagyobbaknak pedig kincskeresést rendeznek a Földrajzi Múzeum kiállításaiban. A keddi terápiás lovaglás viszont – amire mi is ellátogattunk – egész napos elfoglaltság, és szinte minden gyerek nagyon szereti.

A két lovacska terápiás állat, ami azt jelenti, hogy nem ijednek meg a hirtelen hangoktól, mozdulatoktól, és a gyerekek teljes biztonsággal felülhettek a hátukra. A Patkódobbanás című mesével először ráhangolódtak a lovaglásra, és persze azt is megtudták, milyen tennivalók vannak a hátasok körül.

„Hétfőn ismerkedtünk, kézműveskedtünk. Készítettünk levelezőlapot, amit a postán fel is adtunk a szülőknek. Nemcsak a gyerekek, hanem még fiatal önkénteseink sem tudták, hogy kell egy levelet megírni, megcímezni, feladni. Festettünk virágcserepet, lerajzoltuk a legjobb élményeinket.

Ma ugye a lovak jöttek, holnap a kutyaterápiás nap, emellett az önvédelmen lesz a fókusz. Jógázni is fogunk. Csütörtökön kirándulunk, pénteken pedig medencézünk, vízipisztolyozunk, lesz ugrálóvár, eszünk dinnyét és fagyit. A gyerekektől oklevéllel és aranyéremmel búcsúzunk” – sorolta Heni.

A táborokat adományokból tudják biztosítani. „Állami támogatást nem kapunk, eddig sem kaptunk, azzal a címszóval, hogy ott van a tömegtáboroztatás. Csakhogy ezt a mi gyerekeink nem tudják igénybe venni. Szerencsére nagy cégek támogatnak minket üdítővel, gabonagolyóval, egyéb harapnivalókkal, és a rendezvényeinken is gyűjtünk adományokat” – magyarázta Heni.

Legnagyobb költség a gyógypedagógusok fizetése. Itt minden gyerekre egy, de ha szükséges, két segítő jut. A gyógypedagógusok mellett önkéntesek foglalkoznak a kicsikkel.

Az egyik önkéntes a 19 éves Tamás Milán, aki azóta jár a Szikrába, hogy az megalakult. Ma már önkéntes az egyesületnél. Tervezi, hogy érettségi után az ELTE-n tanul tovább, gyógypedagógus szeretne lenni. Aztán, ha végez, szakemberként dolgozna a Szikránál.

„Kezdetben fura volt, hogy hozzám hasonló emberek közt vagyok. Nagyon megtetszett. Jó érzés és nagyon felszabadító, hogy nem érzem úgy, hogy gáz vagyok. Általánosban nagyon sokat piszkáltak, ciki volt az autizmusom.”

„Aztán eljöttem a Szikrába, és megtudtam, hogy nagyon sok tudós autista volt, és hogy nem vagyok egyedül. Ez nagy segítség volt. Barátokra találtam, és most már könnyebben ismerkedek más közegben is. Előfordult olyan eset is, hogy egy autista fiatalnak én ajánlottam a Szikrát.  Most már én próbálok segíteni a többieknek” – mosolygott Milán.

Közhely, de igaz: az önkénteskedéssel nemcsak adunk, hanem kapunk is. A Szikra táboraiban mindenképp. Persze, van néha sírás, elvonulás, de nagyon sok a vidámság, az önfeledt nevetés. Nem véletlen, hogy aki egyszer eljött, az jövőre is szeretne. Ez pedig nemcsak azoknak jó érzés, akik a gyerekekkel foglalkoznak, hanem azoknak is, akinek az adománya lehetővé tette az érdi tábor megvalósítását.